DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Nem lesz kötelező az oltás az F1-ben

Egy napvilágot látott pletyka szerint az FIA és FOM a Formula-1 minden dolgozóját beoltatná már a szezonkezdet előtt, hogy a bajnokság szabadon utazhasson. Az F1 részéről cáfolják a hírt.

Egyre világosabban kirajzolódik, hogy a koronavírus a Formula-1 2021-es szezonjára is rányomja a bélyegét: az ausztrál szezonnyitót elhalasztották, Kína kiesett a versenynaptárból, így a tervezettnél két héttel később, Bahreinben indul az évad, amelyet Imola követ.

A svájci Blick beszámolója szerint a szezon első versenyei nézők nélkül zajlanak, egészen addig, amíg a világszinten egyelőre lassú tempóban haladó oltási folyamat előrehaladott állapotba nem kerül. A lap a májusi Monacói Nagydíj újbóli törlését is előrevetíti, mivel az ikonikus verseny előkészületeit két hónappal korábban megkezdik, nézők nélkül – akik Monte-Carlóba a világ minden pontjából érkeznek – pedig nem akarják megtartani.



Említettük a Covid-19 elleni védőoltást: korábban írtunk arról, hogy a Formula-1 kötelezővé teheti az oltásigazolást – hasonlóan, mint a negatív PCR-tesztet az előző szezonban –, de a paddock megosztott ezt az elképzelést illetően, a támogatottság nem egyöntetű.

A Blick szerint az FIA és FOM „titkos” oltási tervet dolgozott ki, amelynek értelmében a Formula-1 szereplői már a szezonkezdet előtt megkaphatnák a vakcinát, a kialakult védettség pedig azt jelentené, hogy mentesülnének minden jellegű beutazási korlátozás és karanténszabály alól.

Csakhogy a Formula-1 cáfolja, hogy efféle terv létezne. „Megerősíthetem, hogy ez a beszámoló téves, és nem létezik ilyen típusú terv az FIA vagy a Formula-1 részéről” – mondta egy szóvivő a német n-tv-nek. Hiába kezdődött el tehát a 2021-es naptári év, a szezont övező kérdőjelek csak szaporodnak, mindössze az tűnik bizonyosnak, hogy a koronavírus ismét megkerülhetetlen szereplője lesz a Formula-1-nek.  

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: