DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
F1

Anthony Hamilton: Lewis idén is versenyezni fog

Lewis Hamilton édesapja elmondta, szerinte folytatja-e a versenyzést hétszeres világbajnok fia, akinek jövőjéről egyre több ellentétes pletyka kering az interneten. Eddig sem a trófeákért versenyzett.

A Mercedesszel már hat, összesen pedig hét világbajnoki címnél tartó Lewis Hamilton szerződéshosszabbítása egyelőre várat magára, aminek legvalószínűbb oka a címvédő pilóta hatalmas bérigénye.

Toto Wolff már elmondta, bárhogyan is dönt Hamilton, azt ők tiszteletben fogják tartani, ugyanakkor a Mercedes már felkészült a B tervre is, arra az esetre, ha nem jönne létre a megegyezés köztük.



Ezúttal Lewis Hamilton édesapja, Anthony adott nyilatkozatot fia jövőjét illetően az Express.cu.uk-nak: „Amennyire én tudom, folytatni fogja a versenyzést, mivel az a szerelme, imádja, amit csinál” – jelentette ki az édesapa.

„Mostanra már elérte azt, hogy meghallják őt, ami szintén fantasztikus. De a versenyzésnél maradva, igen folytatni fogja. Legutóbb tegnap beszéltem vele, egyértelműen ezt akarja” – mondta Anthony Hamilton, aki azt nem jelentette ki egyértelműen, hogy ez a folytatás a Formula-1-ben lesz, de ez a legvalószínűbb forgatókönyv.

„Sosem voltak céljai, őt nem ezek foglalkoztatják. Nem a trófeákért versenyez, hanem azért, mert imádja és ezáltal inspirálhat másokat. Reméljük, hogy az eredményei erőt adnak a fiataloknak, akik az álmaikat üldözik.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: