Steward
Balogh Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. január 22. péntek
F1

Norris sokszor magát hibáztatta

Furcsa jelenség: egy F1-es pilóta nem az autót szidja, hanem saját magát ostorozza, hogy miért nem elég jó. A McLaren tanította meg rá, hogy ezt nem így kell látni.

Érdekes dolgokat mondott a McLaren fiatal brit pilótájáról, Lando Norrisról az istálló versenyműveletekért felelős vezetője, Andrea Stella. A szakember szerint Norris manapság már sokkal inkább tisztában van azzal, hogy bizonyos dolgoknak hogyan kellene működnie és hogy ő, vagy az autó a hibás azért, ha mégsem úgy működik - emellett kiemelte egy nagy előnyét is.

"Szerintem Lando már egy nagyon erős versenyző és hozzáteszem, hogy nagyon sok technikai gond sújtotta. Azonban van egy tulajdonsága, amit én nagyon kedvelek benne: sosem sír emiatt" - mondta Stella a Motorsportnak adott interjújában. "Nem mondja azt, hogy ez a gond, vagy az a gond, ilyen problémák vannak, egyébként én vagyok a világ legjobbja, de a gondok miatt ezt nem tudtam megmutatni" - magyarázta.

nor



"Egyértelműen a versenyőként való fejlődését láthatjuk. Itt beszélhetünk a kiegyensúlyozottságáról, hogy képes stabilan hozni a kért köridőt, úgy végrehajtani egy etapot, ahogy azt a stratégia miatt kérjük, a gumikezelését és még folytathatjuk. Ezek a fő dolgok, amikben láthatjuk a fejlődését" - tette hozzá, majd rátért Norris korábbi legnagyobb problémájára is.

"Természetes őszinteséggel nyitott nálunk, nagyon gyakran mondta azt, hogy bizonyos dolgokat ő nem csinál elég jól, nem elég jó abban a kanyarban, nagyon sokszor magára mutogatott. Szerintem mi segítettünk neki elválasztani, hogy mi múlik rajta és mi az autón. Nagyon sokszor egy pilótának igazából az autótól kell elvárnia dolgokat ahelyett, hogy ő alkalmazkodik hozzá. Most már sokkal inkább tisztában van ezekkel, emiatt pedig a visszajelzései is jóval pontosabbak."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?