A Racing Point versenyzője, Lance Stroll négy Formula-1-es szezonja során többször letette már névjegyét – három dobogós helyet és egy pole-pozíciót is szerzett, amit kevesen mondhatnak el magukról az élmezőnyt leszámítva –, ennek ellenére a mai napig gyakran hallani, hogy csak a pénz miatt és azért van a királykategóriában, mert apja, Lawrence Stroll a csapat tulajdonosa. Stroll elmondta, pályafutása kezdete óta éri hátrányos megkülönböztetés az anyagi háttér miatt.
„A Formula-1 extrém drága sport. Sok nagyon tehetséges versenyző volt, aki sosem rendelkezett a megfelelő pénzügyi támogatással és sajnos sosem jutott el az F1-ig. Ez szomorú, de ilyen a sportunk” – mondta a BBC Sportnak Stroll.
„Ez a kezdetektől fogva kísér engem. Már amikor gokartoztam, zaklattak a hátterem miatt, kipécéztek és azt mondták, nekem könnyű dolgom van. Ehhez már fiatal korban hozzászoktam, azt mondtam magamnak, hogy majd a pályán válaszolok. A többi csak zaj, a cirkusz része. A fontos dolog számomra az, hogy ez tudatosuljon bennem és pozitív energiaként használjam fel, ez tüzeljen engem és bebizonyítsam az embereknek, hogy tévednek” – beszélt mentalitásáról a kanadai versenyző.
Strollnak továbbra is nagy álmai vannak, szeretné pályafutása során elhódítani a világbajnoki címet. Úgy gondolja, ha a 2022-es szabályok megkavarják az erőviszonyokat, csapata, az akkor már Aston Martinként működő Racing Point is nagyot szakíthat.
„A cél világbajnoknak lenni, ahogy mindig is volt. Biztos vagyok bele, hogy a rajtrács széltében-hosszában mindenkinek ez a célja. Szerintem közülünk senki, de én biztosan nem versenyeznék, ha nem akarnék világbajnok lenni és futamokat nyerni. Ez (2022) felkavarhatja majd a dolgokat, kiegyenlítheti az erőviszonyokat, és ki tudja, akkorra kié lesz a legjobb autó, hogy fog a Formula-1 kinézni” – mondta Stroll.