DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Hamilton visszaszólt a kemény véleményt megfogalmazó Verstappennek

Max Verstappen nagy port kavaró kijelentést tett, miután véget ért a Bahreini Nagydíj. Lewis Hamilton visszaszólt neki, annak ellenére, hogy először ő is – részben – egyetértett a hollanddal.

A vasárnapi versenyt követően többen is kifogásoltak bizonyos szituációkat, Daniel Ricciardónak például az nem nyerte el a tetszését, hogy többször is megmutatták Romain Grosjean súlyos balesetét, amíg ők a bokszutcában várakoztak.

Feltették több pilótának is a kérdést, hogy az esetleg megfordult-e a fejükben, hogy a második rajtra már nem ülnek vissza az autójukba, amire Max Verstappen markáns válasszal felelt: „Ha én lennék a csapatfőnök, és az egyik pilótám nem akarna versenyezni, azonnal ajtót mutatnék neki!”



Lewis Hamilton ekkor még részben a holland mellé állt, mondván neki sem fordult meg a fejében, hogy esetleg nem ülne vissza az autójába, hiszen ez a dolguk, ezért kapják a fizetésüket és ebben a sportban amúgy is benne van ez a fajta kockázat, de bízniuk kell az FIA tevékenységében.

Nem sokkal később azonban felelt Verstappen felszólalására: „Akkor remélem, hogy én sosem leszek a te pilótád, nem szeretném, hogy a csapatfőnököm légy” – mondta a hétszeres világbajnok. Verstappen ekképp válaszolt: „Hát, remélem én meg soha nem leszek csapatfőnök!”

Max Verstappen egyébiránt egyre közelebb kerül az összetettbeli második helyhez – már csak 12 pont a lemaradása, miután Valtteri Bottas teljesen szétesett a szezon végére.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: