Steward
Strommer Benjamin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. január 26. kedd
F1

Hamilton: Ezt sokkoló volt látni

A világbajnok köszönetet mondott az FIA-nak és az F1-nek, hogy ma már el lehet sétálni egy olyan baleset után, mint amit Romain Grosjean elszenvedett. Emlékeztetett rá mindenkit, hogy ez egy veszélyes sport.

Egy embert nem zavart meg semmilyen drámai esemény a Bahreini Nagydíjon: Lewis Hamilton már az első rajtnál kilőtt, a másodikat is jól csinálta és utána sem hibázott, magabiztosan kontrollálta az eseményeket és végül jelentős különbséggel, komolyabb izgalmak nélkül húzta be pályafutása kilencvenötödik Formula-1-es futamgyőzelmét. A levezető körön elmondta, hogy ez azért nem volt olyan egyszerű - az autóból kiszállva nem nagyon örömködött...

hamiltongoat



"Sokkoló képeket láttunk. Amikor beülök, tudom, hogy rizikózok, hogy veszélyben vagyok. Nagyon hálás vagyok azért, hogy a halo megmentette Romaint és hogy nem lett igazán komoly sérülése. Ez egy emlékeztető arra nekünk is, hogy ez egy veszélyes sport. A határon autózunk, tiszteletben kell tartanunk ezeket a határokat, illetve a veszélyt. Köszönet az FIA-nak és az F1-nek, hogy egy ilyen baleset után el lehet sétálni" - mondta Grosjean balesetéről a világbajnok.

Ami pedig a futamot illeti: "Nem volt könnyű visszazökkenni a ritmusba az elején és nagyon gyors volt a Red Bull, úgyhogy lényegében végig nyomtam a gázt és próbáltam elöl maradni. Fizikailag nehéz ez a pálya, ezt megéreztem a végére. Igyekeztem azért, hogy ne legyen Maxnak esélye megelőzni. Köszönöm a csapatnak, hogy ilyen jó munkát végeztek, hogy jó stratégiát találtak ki" - tette hozzá a brit.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?