DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Red Bull: Jó, csak egyenlítsük ki a motorokat

Christian Horner örömmel fogadja a Ferrari álláspontjának változását motorbefagyasztás-ügyben, felhívja azonban a figyelmet arra, mennyire fontos lesz azonos szintre hozni az erőforrásokat.

Egy lépéssel közelebb került a Red Bull ahhoz, hogy teljesüljön a motorfejlesztés leállítására vonatkozó kívánsága és a Honda kiszállását követően is használhassa majd a japánok erőforrásait a Formula-1-ben – a megállapodás legnagyobb kerékkötőjének tűnő Ferrari ugyanis beadta a derekát és belement az energiaitalosok által kért, 2022-től kezdődő motorstopba. Horner azonban még nem örül túlzottan, hiszen veszélyeket is hordozhat magában, ha kiegyenlítetlen technikai szintet vésnek kőbe három éven keresztül. 

horner



„Ez nagyszerű hír a Formula-1 számára! Azt hiszem, a gyártók, a vezérigazgatók és úgy általában az egész autóipar nagyon is tisztában van vele, hogy mekkora ráfordítás szükséges ezen motorok használatához” – idézi Hornert a Motorsport. „ És különösen úgy, hogy 2026-ban, vagy talán 2025-ben új technológia érkezik, nem is lenne értelme további százmilliókat ölni ezekbe a motorokba.”

„Viszont ki kell dolgoznunk valamilyen mechanizmust arra, hogy ha valaki lemarad, akár a télen, akár valamikor a következő szezon folyamán, akkor lehetőséget kapjon annak kijavítására. Mindezt persze az FIA felügyelete mellett. Ha ez nem történik meg, akkor hátrányokat fagyasztunk be. Mindenesetre a költségeket illetően és a mi szempontunkból nagyon pozitív ez a folyamat, ami most zajlik.”

Toto Wolff, a Mercedes csapatvezetője ismét megerősítette, hogy nem fog útjába állni a riválisok kérésének, azaz 2022-től elfogadják a motorfejlesztés befagyasztását, amit a Red Bull szeretne, három évvel később pedig, ahogy a Ferrari óhajtja, jöhet az új technológia – az osztrák inkább már utóbbival foglalkozna.

„Az álláspontunk az, hogy támogatjuk a 2022-es motorbefagyasztást, és az új szabályok 2025-re való előrehozását is” – szögezte le Wolff.

„Nem akarjuk viszont elkövetni ismét azt a hibát, amit megtettünk 10-11 évvel ezelőtt, amikor csak megkértük a mérnököket, hogy álljanak elő egy ötlettel, aminek az eredménye egy fantasztikus, rendkívül hatékony hajtáslánc lett, amely viszont nagyon összetett, így a fejlesztési költségei még ma is magasak.”

„Tisztán látszik, hogy az akkumulátorok egyre hatékonyabbá válnak. Azt hiszem, az üzemanyagok terén is meg kell néznünk, hogy hogyan fejlődhetünk, legyen szó akár szintetikus megoldásokról, akár valami másról. Nem akarjuk, hogy elharapózzon az üzemanyagháború, még ha érdekes is lenne ezen a téren is feszegetni a határainkat.”

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: