Steward
Strommer Benjamin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. április 18. vasárnap
F1

Pirelli: Állítsák be rendesen az autókat, akkor majd jó lesz a gumi

A Formula-1 gumiszállítója nem veszi magára a versenyzőktől érkező kritikákat a 2021-es kísérleti abroncsok bahreini kipróbálása után. Mario Isola szerint azok majd a jövő évi autókon fognak jól működni.

A Bahreini Nagydíj pénteki edzésein az F1-es mezőny tagjai első alkalommal próbálhatták ki azokat a gumikat, amelyeket a Pirelli a 2021-es szezonra fejleszt. Az első benyomások azonban több megnyilvánuló pilóta számára sem voltak pozitívak, Lewis Hamilton például azt reméli, hogy az egy évvel korábbiakhoz hasonlóan a csapatoknak most is sikerül majd leszavazniuk az új konstrukció érkezését.

unnamed_1



A Pirelli F1-es programját irányító Mario Isola – aki felgyógyult és visszatért koronavírus-fertőzéséből – nem habozott reagálni a vádakra.

„Megértjük, hogy nem minden versenyzőnek vannak pozitív érzései a gumikról, de ez amiatt van, mert az autók most még a megszokott 2020-as abroncsokhoz vannak beállítva. A 2021-esek eltérő beállítást igényelnek majd, ennek megtalálására pedig a mérnököknek és a versenyzőknek mostantól kezdve sok idejük van” – mutatott rá a szakember a Pirelli pénteki sajtótájékoztatóján.

„Mi biztató eredményeket nyertünk a gumikból, hiszen nagyobb ellenállóképességgel ruháztuk fel őket, figyelembe véve, hogy az autók teljesítménye tovább fog javulni, a jelenlegi gumikat pedig már két éve használjuk. Szóval most már minden csak azon múlik, hogy sikerül-e olyan módon beállítani az autókat, amely mellett a legtöbbet tudják belőlük kihozni – bízunk benne, hogy ezt követően a versenyzők is sokkal vezethetőbbnek találják majd a gumikat.”

Hogy Isolának igaza van-e, az leghamarabb jövőre derülhet ki, ha a mezőny elfogadja az új abroncsokra való átállást. Az viszont biztos, hogy a 2021-es autók nem fognak jelentősen különbözni az ideiektől, hiszen rendhagyó módon senki nem építhet új karosszériát, és a fejlesztéseket is szigorúan korlátozzák ebben az átmeneti évben a járvány okozta gazdasági nehézségek miatt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?