DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Vettel: A hiba bennem van, nem az autóban

Sebastian Vettel nem szeretne rossz szájízzel távozni a Ferraritól, így azt is elismerte, badarságot állított, mikor azt mondta, Leclerc autója erősebb. Inkább önmagában keresi már a hibát.

„Egyszer már jártam itt, még 2006-ban, mikor a BMW Sauber csapatánál voltam, de még nem versenyeztem Imolában. Már várom, hogy a pályára guruljunk, mivel szerintem nagyon jó a vonalvezetés, tetszenek a szintkülönbségek. Egy dolgot sajnálok, hogy nem számíthatunk az errefelé megszokott atmoszférára.”

Korábban Sebastian Vettel megvádolta csapatát azzal, Charles Leclerc autója nem egyforma az övével, ezért kap ki tőle folyton ennyire, de most visszakozott a német: „Ugyanolyan autót vezetünk mi ketten, azonban Charles többet képes kihozni belőle. Ez valószínűleg azért lehet, mert az ő vezetési stílusának jobban fekszik az idei Ferrari.”

„Eddigi karrierem során mindenhol a maximumot próbáltam kihozni magamból és az autómból, de idén ez nem megy. Charles sokkal többet képes kihozni a technikából, de a mérnökökkel folyamatosan azon vagyunk, hogy ez megváltozzon.”



„Nem az autó kezelhetősége tehet arról, hogy nem tudunk mindent kihozni belőle. Nekünk kell alkalmazkodnunk az autónkhoz, ezt már a gokartos idők óta tudjuk mindannyian. Ahogy mondta, egyelőre nem tudom a legjobbamat nyújtani, de próbálok feljavulni” – mondta Vettel az online sajtótájékoztatón, melyen a Formula.hu is részt vett.

Sebastian Vettel jövőre már az Aston Martin csapatánál fog versenyezni, megkapta a kérdést, hogy hogyan megy majd számára a beilleszkedés az új közegbe: „Mindenek előtt szeretném fenntartani a kialakult jó kapcsolatot a Ferrarival. Az emberek nagy része jövőre is itt lesz, így tudunk majd beszélgetni, persze már nem olyan aspektusban, mint azt eddig tettük.”

„Még nem gondoltam bele, mi lesz a legelső dolgom, mikor átmegyek az Astonhoz. Szeretném megismerni a projektjüket. 2021 nem nagyon fog különbözni az idei évtől, de számomra nagy kihívást jelent majd, hogy megtaláljam a helyem még a tesztek megkezdése előtt az új csapatomnál, ahol szeretnék mindenkit minél előbb megismerni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: