Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2020. december 3. csütörtök
F1

Vettel: Lassabb autók mögé szorultunk be

Sebastian Vettel egy újabb csalódást keltő hétvége előtt áll, miután a kvalifikáció második szakaszában senkit nem tudott maga mögé utasítani, így csak 15. a ferraris, míg csapattársa 4.

Az időmérő edzés első szakaszában Sebastian Vettelnek máris a kiesés elől kellett menekülnie, s az utolsó másodpercekben futott gyorskörére is szükség volt ahhoz, hogyne intsen búcsút a Portugál Nagydíj kvalifikációjának már 20 perc után.

Aztán a Q2-ben a közepes keverékeken próbálkoztak az olaszok, amikkel Charles Leclerc még tovább evickélt a nyolcadik helyen, Sebastian Vettel azonban második nekifutásra sem tette fel a lágy gumikat, noha kiesőhelyen állt, s végül sereghajtóként zárta az időmérő középső etapját.



„Úgy éreztem, hogy az első köröm a közepes keverékeken elég jól sikerült, így maradtunk ezek mellett az abroncsok mellett a második nekifutásra is, de akkor már nem úgy működtek a gumik” – nyilatkozta a német az időmérő után.

A pályán jó élmény vezetni, de ennyi. Az már nem olyan örömteli, hogy hátulról kell indulnom, mert ez nem az a pálya, ahol olyan egyszerű előzni, így ez egy nehéz verseny lesz. Gyorsabbak vagyunk, mint az előttünk lévők, de beszorultunk mögéjük” – értékelt Vettel.

"Hiába érzem azt, hogy a köreim gyorsak, mégis mikor meglátom a kijelzőt, azt látom, hogy Leclerc-hez képest ez kevés, ő egy másik ligában játszik" - tette hozzá Vettel, nagyon szimpatikusan elismerve csapattársa tempóját.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?