DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Titkolóznak a Haasnál az utódokról

Időben akartak szólni Grosjeannak és Magnussennek, hogy új irányt vesznek a következő évtől, de az új versenyzők bejelentése még nincsen tervben. Az esélyesek száma beszűkült, jöhet két újonc és pénzes versenyző is – nagyjából ennyi kézzelfoghatót árult el Günther Steiner.

Csütörtök délután sajtóértekezletet tartott Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke, röviddel azután, hogy hivatalossá vált, 2021 előtt Romain Grojean és Kevin Magnussen is távozik az istállótól, amely így teljesen új pilótapárossal indul. Már a legelső kérdésként felmerült, mikor fogják bejelenteni az utódokat. Steiner azzal válaszolt, nem tudja, mire máris adta magát a következő kérdés: ha még nincsenek meg a jövő évi versenyzők, miért közölték a távozást?

„Így döntöttünk. Korrektek akartunk lenni velük. Úgy határoztunk, egy új irányt veszünk, és ezt közölni akartuk velük is, ezzel megadva a lehetőséget arra, hogy találjanak valami mást. Ha csak akkor szólunk nekik, amikor eldöntjük, ki vezeti az autót, az év végén, akkor kisebb esélyük lenne, hogy találjanak valamit a következő évre” – magyarázta Steiner az online sajtóértekezleten, melyen a Formula.hu is ott volt.

Steiner elárulta, két-három héttel ezelőtt hozta meg a döntést a kettős cseréről, a versenyzőknek pedig egy hete szólt. A változtatás okaként annyit mondott el, a Haas már a mindenki számára új 2022-es évre készül, és ahogy korábban is kijelentette, az akkori versenyzőket akarják alkalmazni a 2021-es szezonban is.



„Nehéz döntés volt, hiszen hullámzó volt az együttműködés velük, de három-négy évig az ember nem tart ki valaki mellett, ha nem kedveli őket. Nekem a csapat összességét szem előtt kellett tartanom. Nehéz volt, de ilyeneket meg kell hoznom. Mindketten megértették a döntést. Természetesen nem voltak boldogok, de ki lenne az? Reméljük, a szezon végéig szerzünk még pár pontot közösen” – mondta Grosjeanról és Magnussenről.

Steiner nem volt túl beszédes, amikor a lehetséges esélyeseket firtatták. „Nem akarok neveket felsorolni” – mondta. Annyit árult el csupán, hogy jóval kevesebben vannak a listán, mint amikor egy hónapja arról beszélt, tíz jelöltjük van. Elismerte: lehetséges, hogy két újonc lesz a csapat tagja, és az anyagi háttér is tényező.

„A pénz és a tehetség is szempont. A tehetségnek mindig ott kell lennie, fontosabb is a pénznél. De egyes versenyzőkkel szponzori támogatás is érkezik. Minden opciót számításba veszünk” – mondta Steiner. A legnagyobb esélyesnek az egyik felszabadult ülésre jelen helyzetben a bőséges szponzori támogatással rendelkező, Formula-2-ben versenyző orosz, Nyikita Mazepin tűnik.

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: