DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Így lehet már hétvégén világbajnok a Mercedes

A hibrid éra 2014-es kezdete óta nem talált legyőzőre a Mercedes, ez pedig idén sem lesz másképp. A Portugál Nagydíjon, akár már öt futammal a szezon vége előtt bebiztosíthatják a világbajnoki címet.

Amióta bemutatkoztak a Formula-1-ben a hibrid erőforrások, a Mercedest csak üldözik a többiek, egyik évben több, a következőben már kevesebb sikerrel. Idén ez utóbbi a fájó igazság, hiszen így a világbajnoki címért nem igazán látunk csatát, még ha jó versenyeknek nem is voltunk híján 2020-ban.

Jelenleg hat verseny van hátra, a Mercedes előnye pedig 180 pont a Red Bull-lal szemben az összetettben. Mivel a Portugál Nagydíjat követően még öt versenyt rendeznek, amelyeken összesen 220 pont gyűjthető be, a leggyorsabb körért járó bónusszal együtt, tehát az Ezüst Nyilaknak úgy kell elhagyniuk, hogy legalább 220 pontos fórral rendelkeznek, mivel a futamgyőzelmek számában már nem érheti utol őket a Red Bull.

Jelenlegi 180 pontos előnyük mellé tehát még 40 ponttal többet kell szerezniük a hétvégén, mint az energiaitalosoknak. Ez két esetben valósulhat meg: kettős győzelem esetén 43 pontot szereznének, tehát a két Red Bull-os maximum három pontot szerezhet, a bónuszponttal együtt, ha a Mercedes csenné el az extra pontocskát, akkor legfeljebb 4 egységet szerezhetnek az osztrákok.



A másik eshetőség, hogy a Mercedesek első és harmadik helyen érnek célba, de ekkor nulláznia kellene a Red Bullnak, szóval összességében kijelenthető, hogy sokkal valószínűbb az, hogy egy körrel később, Imolában szerzi meg zsinórban hetedik vb-címét a Mercedes, de ha minden kedvezően alakul számukra, akkor akár már Portugáliában megkoronázhatják őket.

Korábban még sosem fordult elő, hogy az Ezüst Nyilak öt futammal a vége előtt világbajnokok lettek, ha most Portugáliában csúcsra érnek, ez lesz a helyzet. Három alkalommal is négy futammal a vége előtt biztosították be a bajnoki győzelmüket, a legtovább pedig 2018-ban kellett erre várniuk, ekkor az utolsóelőtti versenyen lettek az F1 bajnokai.

A Ferrari 1999 és 2004 között zsinórban hatszor nyerte meg a konstruktőrök versenyét, ezzel a sikerrel a Mercedes pedig be fogja őket előzni hét egymást követő világbajnoki címmel. Ez a Mercedes számára összességében is a hetedik siker lenne, így fellépnének a Lotus mellé a negyedik helyre az örökranglistán, mindössze a Ferraritól (16), a Williamstől (9) és a McLarentől (8) lemaradva.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: