DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Visszaszóltak Hamiltonnak a riói építkezésről

A tervek szerint a nem túl távoli jövőben egy új, Rio de Janeiro-i versenypályán rendezik majd a Brazil Nagydíjat. Hamilton aggodalmát fejezte ki az erdők miatt, aztán helyreigazították a britet.

A Twitteren kezdett terjedni egy meglehetősen hivatalosnak tűnő dokumentum, melyben az F1 vezérének számító Chase Carey arról ír, hogy kezdjék meg mielőbb az építkezést a Rió szomszédságában lévő Deodoróban.

Ugyanis a tervek szerint elköltöztetik a Brazil Nagydíjat Interlagosból, mely pletykák szerint már a2021-es naptárban sem lesz benne. Ugyanakkor terjengtek olyan pletykák is, melyek szerint egy kisebb erdőt ki kellene irtani ahhoz, hogy megépülhessen az új F1-es pálya.



Ez ellen a közösségi oldalakon mindig aktív, néha talán már kissé túlbuzgó Lewis Hamilton fejtette ki véleményét, mondván „…nem ismerem a részleteket, de hallottam, hogy ott fenntarthatóbb lenne versenyt rendezni. De a legfenntarthatóbb talán az volna, ha nem vágnák ki a fákat…”

Most egy helyi szóvivő igazította el Hamiltont, aki biztosította őt afelől, hogy semmi hasonlóról nincs szó: „Egyik információ sem helyes, amely azt állítja, hogy természeti károsodást okoznánk a projekttel.”

„Több munkahelyet is teremtünk a pálya építésével, enyhíteni próbáljuk majd az esetleges okozott károkat, amikért pedig kompenzálni is fogunk” – írja a The Guardian.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: