DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Bottasék remélik, hogy megússzák a büntetést

A Mercedesnél bíznak benne, hogy annak köszönhetően, hogy időben kihívták a bokszba a finnt és meghibásodott autóját, elkerülhetik a hátrasorolásokat a jövőbeli futamok rajtrácsán.

Hiába őrizte meg agresszív vezetéssel az első helyet a startnál a Formula-1-es Eifel Nagydíjon Valtteri Bottas, később katasztrofálisan alakult a versenye: előbb ő fékezte el magát, amely miatt idejekorán kereket kellett cserélni, majd az erőforrása kezdett el rakoncátlakodni. Egész pontosan az MGU-H-jával adódtak gondok, ezért a Mercedes úgy döntött, inkább kihívja a versenyből a finnt – minderről James Vowles vezető stratéga beszélt a csapat videójában:

bottas-mercedes-eifelgp-dppi



„A virtuális biztonsági autós fázis végén Valtteri motorerőhiányra panaszkodott. Az adatokban láttuk, hogy az MGU-H, azaz a hibrid erőforrás része, amely elektromos energiát állít elő, valamint a turbószabályzó sem működik megfelelően. Kipróbáltunk néhány kapcsolóállítást Valtterivel, hátha helyrehozzák ezeket a rendszereket, ehhez a kormánykeréken tudott egy alapértelmezett kódot beállításani. De egyértelmű vált, hogy ezután is teljesen tönkrement a hibrid hajtás, ezért kihívtuk a bokszba az autót és leállítottuk.”

Vowles elmondta: azért is hívták ki a bokszba Bottast, mert bíznak benne, hogy így nem érte annyi kár az erőforrást, hogy később cserék miatt rajtrácsbüntetéseket kapjanak. „Ennek az oka az volt, hogy úgy éreztük a rendszerhiba nem hardveres, hanem valójában elektronikus volt, és minél hamarabb kiállunk, annál kisebb kárt okoz bármely rendszerben, és ezáltal annál jobb az esély, hogy ennek eredményeképp elkerüljük a büntetést Valtterivel. Rengeteg dolgot kell leellenőriznünk, és Portimaóban is csekkoljuk majd a rendszereket, de remélhetőleg nem kapunk további büntetéseket a meghibásodás következtében.”

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: