DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

A Red Bull egy ideje már tudott a Hondáról

A Honda mindenkit meglepett azzal, hogy pénteken bejelentették, távoznak a Formula-1-ből. Azonban Dietrich Mateschitz és Dr. Helmut Marko már régebb óta tisztában voltak a japánok akaratával.

Pénteken robbantotta a bombát a Honda, hogy 2015 óta tartó újbóli jelenlétük az F1-ben a 2021-es szezon végeztével megszűnik, így a turbó hibrid érában már csak a Ferrari, a Mercedes és a Renault gyárt erőforrásokat a 2022-es szezonra, már ami a jelenlegi helyzetet illeti.

A japán gyártó döntését azonban a Red Bull elöljárói már korábban is ismerték, ez persze nem könnyíti meg azon dolgukat, hogy a 2022-es szezonra keressenek maguknak egy motorbeszállítót, még akár az is elképzelhető, hogy az osztrákok saját erőforrás kifejlesztésébe fognak.

Dr. Helmut Marko nyilatkozta a Speedweeknek, hogy ők egy ideje már tisztában vannak a Honda akaratával: „Minden téren kemény munkába fogtunk, mivel már jó ideje tisztában vagyunk a Honda döntésével.”



„Már a szezon egy korábbi szakaszában ismertették velünk, hogy kiszállnak a Formula-1-ből.” Állítólag Christian Horner szerette volna megtartani a Hondát, de Marko elmondta, hogy az ilyen döntések kizárólag rá és Dietrich Mateschitzre tartoznak.

„Horner úr egy csapatfőnök, így neki nincs beleszólása a stratégiai döntésekbe. Egyelőre minden eshetőségek számba veszünk, aztán eldöntjük, mi legyen” – mondta Marko, aki ezután azt is elárulta, hiába az új Concorde-egyezmény, a Red Bull bármikor kiléphet az F1-ből.

„Bármelyik szezon végén dönthetünk úgy, hogy kiszállunk. Minden év végére kértünk egy záradékot, hogy adott esetben kiléphessünk a Formula-1-ből, de nem ez az elsődleges célunk” – szögezte le a Red Bull főtanácsadója.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: