DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Sajtó: Hamilton megegyezett a Mercedesszel

Brit sajtóhírek szerint ugyan a koronavírus-járvány miatt késtek a tárgyalások Lewis Hamilton és a Mercedes között a szerződéshosszabbításról, a hatszoros bajnok végül megegyezett csapatával.

A hetedik világbajnoki címe felé robogó Lewis Hamilton szerződése az idei szezon végeztével lejár, és sokan pedzegetik, hogy a brit talán Toto Wolff-fal együtt megy át Strollékhoz, hogy jövőre az Aston Martint erősítsék, mégis egyre inkább úgy tűnik, hogy a brit pilóta marad jelenlegi csapatánál.

A Daily Mail ugyanis elsőként számolt be róla, hogy Hamilton egy hároméves szerződésben egyezett meg a Mercedesszel, fizetése pedig 120 millió font lesz a 2023-as szezonnal bezárólag. Korábban állítólag épp a pénz miatt rekedtek meg a tárgyalások a két fél közt, de a brit médium szerint most sikerült áttörést elérni.



A szerződéshosszabbítás nagy valószínűséggel Lewis Hamilton nyolcadik világbajnoki címét is előrevetíti, amivel a brit lehetne minden idők legsikeresebb versenyzője a Formula-1 történetében. Persze ehhez előbb még a hetediket is meg kell majd nyernie, de a szezon eddigi részét tekintve ez már inkább csak formalitásnak tűnik.

Jelenleg Lewis Hamilton vezeti ugyanis a világbajnoki pontversenyt 205 egységgel, őt csapattársa követi 44 pontos lemaradással, a harmadik Max Verstappen pedig legfeljebb a finn második helyére lehet veszélyes a hátralévő hét futamon.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: