DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Nem meghunyászkodott, csak gesztust tett a csapatnak Albon

A thaiföldi pilóta elmagyarázta, hogyan értette „köszönöm, hogy kitartottatok mellettem” üzenetét Mugellóban. Elmondta azt is, másokkal ellentétben Verstappen nem visz politikát a csapatba.

„Köszönöm, hogy kitartottak mellettem” – ezekkel a szavakkal üzent a csapatrádióban a két héttel ezelőtti Toszkán Nagydíjon, első dobogós helyét követően Alexander Albon. A thaiföldi pilóta, akinek teljesítménye csapattársához képest továbbra is harmatos, a Red Bull azonban töretlenül kitart mellette, utólag megmagyarázta a kommentet.

„Visszahallgattam és arra gondolom, istenem, ez olyan, mintha azért mondtam volna köszönetet, hogy nem szabadultak meg tőlem. De nem erről volt szó, inkább azt hangsúlyoztam vele, hogy köszönöm a támogatást az első naptól fogva. A média pusmorog, mindenki pusmorog, de a csapat mindig mellettem áll. Ennek függvényében inkább arról volt szó, hogy ez nektek jár, srácok, erre vagyok képes. És remélem, sok ilyen lesz még” – magyarázta a Sky Sportsnak adott interjúban Albon, hogy nem meghunyászkodott az üzenettel, inkább egy gesztussal hálát adott mindazért, amit a Red Bulltól kapott.



A csapattársról, Max Verstappenről is ejtett pár szót. A csapaton belüli rivalizálás a Formula-1 velejárója, épp ezért Albon hálás érte, hogy a holland nem kezdett belső játszmákba, éreztetni próbálva vele, hol a helye.

„Hogy őszinte legyek, együtt dolgozva ismeri fel az ember, hogy mennyire egyenes. Tudom, hogy sok versenyző politikát kreál a csapaton belül, de Max nem ilyen. Jól kijövünk, hasonló visszajelzéseket adunk. Jó olyan csapattárs ellen versenyezni, amilyen ő” – fogalmazott Albon.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: