DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Wolff szerint a Ferrari nem hagyta volna, hogy ő kerüljön Domenicali helyére

A Mercedes csapatfőnökét, Toto Wolffot emlegették sűrűn Chase Carey utódjaként, végül mégis a Ferrari korábbi vezetőjét nevezték ki a posztra. Wolff elmondta, valóban voltak egyeztetések, amelyek hamar megrekedtek.

Az Orosz Nagydíjon fontos bejelentést tett a Formula-1: Chase Carey távozik a sportág elnök-vezérigazgató posztjáról, a helyére pedig a Ferrari egykori csapatfőnöke, Stefano Domenicali lép. A Lamborghini éléről érkező olasz személye meglepetés, hiszen néhány nappal ezelőttig nem esett róla szó, annál többet beszéltek már hosszú ideje arról, hogy Toto Wolff érkezhet a posztra a Mercedestől. Az osztrák bevallotta, valóban folytak egyeztetések, de épp Domenicali korábbi munkaadója, a Ferrari volt az, amely miatt úgysem valósulhatott volna meg a megállapodás.

„Azt hiszem, mindenki tudja, hogy voltak kezdeti megbeszélések Greggel, de ezek nem haladtak semerre. Ennek ellenére jól kijövünk, nagyra becsülöm Greg Maffeit (a Liberty Media vezérigazgatója) azért, amit elért. De szeretem, ahol vagyok, és rájöttem, hogy imádom a stopperórát, a versengést és a versenyt, azaz azt, amit most csinálok a Mercedes társtulajdonosaként” – mondta Wolff a The-Race-nek.



„És amúgy sem lehetett volna belőle semmi, mert a Ferrari nem hagyta volna. Ezzel tisztában vagyok, de rendben is van: megvan hozzá a joguk, akinek pedig ilyen joga van, annak könnyű a dolga. Ezt tiszteletben tartom. A helyükben én is így gondolkoznék” – utalt a Ferrari vétójogára, amely az új Concorde-szerződéssel is érvényben marad. „Végső soron az is lehet, hogy más döntést hozok, hiszen a legjobb embernek kell vezetnie ezt a sportot. Úgy vélem, most megtalálták a legjobbat, Stefanót, rá van szükség.”

„Stefano mindenekelőtt kiváló és feddhetetlen személy, aki jól ismeri a sportot. Volt sportigazgató, csapatfőnök, nehéz időket és sikereket is megélt, egy darabig dolgozott az Audi Formula-1-es projektjén, a Lamborghininél pedig óriási eredményeket ért el pénzügyi szempontból, ezentúl az autók is kiválóak. Nagyon jó választásnak tartom erre a szerepre” – tette le a voksát Domenicali választása mellett.

Pedig összeismerkedése Domenicalival nem volt túlzottan baráti. Wolff újonnan került a Mercedeshez, mikor 2013 tavaszán a Ferrari a Red Bullhoz hasonlóan panaszt tett a csapat engedély nélküli gumitesztje miatt.

„Ezen máig együtt nevetünk. Az első lépése az volt, hogy óvást tett ellenünk! De azóta nagyon jó kapcsolatot ápolunk, egyszerűen a személyisége miatt: csak jól lehet kijönni vele” – mondta Wolff.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: