DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Jövő évi főnöke szerint Vettel csak egy kis szeretetre vágyik

A Sebastian Vettel szolgálatait 2021-re megszerző istállónál biztosak benne, hogy a német az új közegbe kerülve maga mögött hagyja majd az elmúlt évek kellemetlen emlékeit, és újra csúcsformában lesz.

Ilyen kaliberű igazolása még sohasem volt a silverstone-i bázisú, jövőre már Aston Marin név alatt futó, de 1991-ben az F1-ben még Jordanként debütáló istállónak. Első évükben persze egy versenyen rajthoz áll velük a később hétszeres világbajnokká váló Michael Schumacher, de Vettel előtt csak egy pilótát igazoltak le úgy, hogy már bajnok volt: Damon Hill 1998-ban csatlakozott az istállóhoz két évre.

vettel_2



Vettel négyszeres bajnokként és ötvenháromszoros futamgyőztesként magasan túllépi azt a szintet, amelyen a csapat mostanáig válogathatott a pilóták közül. Bár a németnek a Ferrarinál töltött utóbbi két év során kissé megtépázták a renoméját az általa elkövetett hibák és a csapat idei formája, ráadásul Charles Leclerc-rel szemben is rendre alulmarad 2020-ban, ám a Racing Point csapatvezetője, Otmar Szafnauer biztos benne, hogy Vettel náluk barátságosabb, motiválóbb közegbe kerül annál, mint amit jelenleg a Ferrarinál tapasztal.

„Nem gondolnám, hogy elfelejtett vezetni. Viszont időnként mindenkinek szüksége van egy kis szeretetre. Komoly mentális kihívás, hogy egy versenyző folyamatosan a határon autózzon, és ha fejben nem teljesen tud már ott lenni, akkor ilyen dolgok történnek, mint vele idén. A mi feladatunk lesz, hogy átkaroljuk őt, hogy megismertessük vele a csapatot, és szerintem ezt követően ki fog virágozni” – fogalmazta meg véleményét Szafnauer Mugellóban a hivatalos sajtótájékoztatón.

„Hogy miből gondoljuk, hogy visszatér a régi önmagához? 33 éves, számára ez még mindig a csúcsforma időszaka, emellett rengeteg tapasztalattal rendelkezik és rendkívül motivált is. Keményen dolgozik, és tudva, hogy milyen szintre akarjuk eljuttatni a csapatunkat, Seb tökéletesen illeszkedik a tervünkbe – biztos vagyok benne, hogy jól fog szerepelni. Mindig hagytuk a pilótáinkat, hogy versenyezzenek egymással, és ehhez a jövőben is tartjuk magunkat.”

Vettelnek már csak nyolc futama van hátra idén a Ferrarival, ezt követően 257 nagydíjrajttal a háta mögött minden idők nyolcadik legrutinosabb, futamgyőzelmek tekintetében pedig a harmadik legsikeresebb versenyzőjeként érkezik majd az Aston Martinhoz, ahol Lance Stroll csapattársa lesz.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: