Steward
Bognár Viktor
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. október 24. szombat
F1

Raikkönen nem fog a fiatalok miatt visszavonulni

A Belga Nagydíj sajtónapján is téma volt a 2007-es F1-es világbajnok jövője: bár a finn még mindig nem határozott ezzel kapcsolatban, azt elmondta, mik fognak számítani a döntésében és mik nem.

Továbbra is téma Kimi Raikkönen jövője a Formula-1-ben: noha bejelentés még nem történt, egyre többen pletykálják azt, hogy a 40 éves pilóta a szezon végén szögre akasztja a sisakját. A Belga Nagydíj online sajtótájékoztatóján – amelyen a Formula.hu is részt vett – elő is került a kérdés, hogy jövőre is az F1-ben akar-e a versenyezni a finn, amire így felelt: „Még nem döntöttem el, szóval…”

Persze ennyivel nem úszta meg Raikkönen: erre csatlakozva felmerült, hogy esetleg nem érzi-e úgy, hogy ugyanúgy át kellene adnia a helyét a fiatal generációnak, ahogy tette közel 20 éve Mika Hakkinen, akinek a helyére érkezett annak idején a Jégember a McLarenhez:

raikkonen-spa-csut



„Kétlem, hogy miattam távozott volna” – mondta félig nevetve a 2007-es világbajnok. „Biztos vagyok benne, hogy más járt a fejében, amikor erről döntött, nekem amúgy is szerződésem volt a Sauberrel, szóval szerintem nem úgy kell erre tekinteni, hogy jó fej volt és átadta nekem a helyét. Hogy őszinte legyek, az én döntésem is azon alapszik majd, hogy mi a megfelelő számomra, és nem azon, hogy az segít-e valakinek vagy sem. Ez nem az a sport, és én nem így hozok döntéseket.”

Raikkönen arra is kitérő választ adott, hogy van-e esély arra, hogy esetleg ne az Alfa Romeóval, hanem egy másik csapattal folytassa, ha marad: „Először is el kell döntenem, mit akarok csinálni, aztán meglátjuk. Először ezt kell eldöntenem, és nem igazán látom, hogy az változtatna bármin, hogy velük versenyzek-e vagy mással, ez nem igazán szerepel a szempontlistámon.”

Az idén eddig pont nélkül álló versenyző azt is elmondta, hogy a puszta szórakozás mellett milyen szempontokat fog még figyelembe venni a döntésekor: „Nyilván ez függ attól is, ahogy minden pilóta szeret pontokért és jó helyezésekért harcolni. De őszintén szólva, bárhova is mész az új évben, nem lehet garantálni, hogy az jó vagy rossz lesz-e. A nagyobb kép sokkal fontosabb számomra, először is ott van a család, a gyerekek egyre nagyobbak. Idén többet tudtam otthon lenni, ami remek, és szerintem ez lesz az, amin múlhat, hogy versenyzem-e vagy sem. Eljön a pont, amikor szeretnék otthon lenni és mást csinálni, de egyelőre még nem tudom.”

Természetesen az Alfa Romeo másik versenyzője, Antonio Giovinazzi is ott volt a sajtótájékoztatón, de ő sem tudta megmondani, mikor derülhet ki, hogy mi lesz vele a 2021-es idényben: „Nem tudom. Még mindig kicsit korán van, hiszen még csak hat versenyt teljesítettünk. Szóval nem tudjuk, csak azt, hogy folytatni kell a kiegyensúlyozott és versenyképes teljesítményt, aztán meglátjuk.”

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?