DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

2021-ben a második helyre pályázik a McLaren

Az évről évre erősödő istálló technikai igazgatója szerint minden esélyük megvan arra, hogy jövőre a Mercedes mögött a második erőt képviseljék. Kérdés, ebben az új motornak mekkora szerepe lesz.

A McLaren Formula-1-es csapata az utóbbi három szezon alatt lenyűgöző fejlődést mutatott be, ami James Key technikai igazgató szerint 2021-re a második pozícióig repítheti az istállót. A legendás brit alakulat 2015 és 2017 között horrorisztikus időszakot élt meg a Hondával karöltve, ám a belső átszerveződésnek, az új pilóták és szakemberek leigazolásának, valamint az erőforrás lecserélésének hála a mezőny végéről mostanra a középmezőny egyik legerősebb istállójává lépett elő. Jövőre ráadásul olyan aerodinamikai szabálymódosítások jönnek, amiket kihasználva a szakember szerint egészen a második pozícióig kapaszkodhatnak fel.

sai-bot-action1



„Szerintem van rá esély” – árulta el a Motorsport holland kiadásának. „Eddig nem használt ajtók nyílhatnak ki. A Mercedes mögött minden évben változás áll be a középmezőnyben, ami nagyon izgalmas. Ez lehetőséget teremt arra, hogy előrelépjünk. Persze hátralépés is történhet, de elég szabadságot teremtenek a szabályok arra, hogy fejlődjünk” – magyarázta a technikai igazgató.

A csapat számára komoly változás lesz, hogy három év után Mercedesre cseréli a Renault erőforrásait, de egyelőre a legokosabb szakembereik sem tudják, ez mekkora előnyt jelenthet számukra. „Nagyszerű munkát végeztek [a Mercedesnél], szóval izgalmas csatlakozni hozzájuk. Viszont az utóbbi években a Renault is kiválóan dolgozott, és az erőforrások teljesítményszintjei egészen hasonló szintet képviselnek. Ki fog derülni, milyen a csomag, és az eddigiekhez képest hozzáférünk-e némi extra teljesítményre. Ezt egyelőre nem tudjuk” – idézte őt a PlanetF1.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: