Steward
Strommer Benjamin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. október 28. szerda
F1

Honda: Hogy fogják ellenőrizni a motorbeállítást?

A Honda Formula-1-es részlegének technikai igazgatója Toyoharu Tanabe örül neki, hogy a három kiemelkedő autó közül övék az egyik, viszont kétségeit fejezte ki az időmérős motormód betiltása iránt.

Max Verstappen ezúttal is a dobogóra vezette a Red Bullt, sőt, még az egyik Mercedest, Valtteri Bottast is sikerült maga mögé utasítania, így a második helyen ért célba. A dobogósokon kívül mindenki kört kapott, Tanabe pedig büszke rá, hogy a Honda által hajtott Red Bull egyik autója ott van a top háromban.

„Szerencsére már a rajtnál sikerült előre jönnünk a második helyre. Az első háromnak összehasonlíthatatlan a tempója a többiekével, szóval jó látni, hogy az egyik pilótánk ott van a dobogón” – mondta az Auto Sport Webnek Tanabe.

„Rendkívül nehéz megelőzni egy Mercedest, sőt, alapjában véve nagyon embert próbáló feladat már csak közel is kerülni egy másik Formula-1-es autóhoz. Óriási kell, hogy legyen a tempókülönbség, különben nem lehet előzni, szóval nagyon fontos szerepe van a kvalifikációnak.”



Tanabe ezt követően az FIA azon módosítását támadta be egy kicsit, mely szerint a Belga Nagydíjtól kezdve nem lehet felkapcsolni az erőforrásokat az úgynevezett parti módba, vagyis kvalifikációs beállításra.

„Már felvettük a kapcsolatot az FIA-val, mivel mi úgy gondoljuk, mint motorgyártó, hogy ezt nem lehet ellenőrizni. Ha sikerül megbeszélnünk a dolgokat és megoldást találunk erre, akkor már Belgiumban is jöhet az új szabály, más esetben viszont talán jobb lenne elnapolni azt.”

„Az egész azon fog múlni, hogyan felügyelik ezt. Természetesen, ha a Mercedes veszít a sebességéből, az nekünk csak jó, de ebben a pillanatban még nem hiszek benne, hogy ez fog történni…”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?