DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Hamilton Bottastól és Verstappentől is tart

A megszokott papírforma szerint alakult a barcelonai időmérő edzés is, Lewis Hamilton azért tart a fő riválisoktól, Bottas és Verstappen pedig bízik a megfelelő versenytempóban.

Az időmérő edzés első pillanatától, de igazából már a pénteki edzésektől kezdve csak annyi volt a kérdés reálisan nézve, hogy Valtteri Bottas, avagy Lewis Hamilton szerez-e újabb rajtelsőséget Barcelonában. Az első gyorskörök után a brit ász állt az élre és végül nem is adta ki kezéből az elsőséget. Mögötte már szinte szokás szerint csapattársa, valamint Max Verstappen végzett, de erősek voltak a Racing Pointok is.

A papírforma nem borult, a két Mercedes leiskolázta a mezőnyt, Hamilton újabb rajtelsőséget szerzett. „El kell fogadnunk, hogy nyár van, magas a hőmérséklet, nem ehhez szoktunk hozzá Barcelonában. Ez a pálya fizikálisan nagyon igénybe vesz, kemény, megterhelő verseny lesz holnap. A testünkre ható erők nagyon intenzívek. Számunkra az volt a fő feladat, hogy a gumik viselkedését minél jobban belőjük.”

„A második gyorsköröm nem sikerült elég jól, szerencsére viszont az első futásomnál elért eredményem elégnek bizonyult. Folyamatosan tanultuk az autó viselkedését, tegnap este tízig itt voltunk és mindent részletesen átnéztünk, hol tudnánk még javulni a versenyen. Fizikálisan a nagyobb fékezési pontoknál, illetve a hármas és a kilences kanyarban vagyunk kitéve a legnagyobb erőhatásoknak.”

Szinte borítékolni lehet mindig az időmérő végeredményét


„Vigyáznunk kell, hogy nehogy túlhevítsük holnap az abroncsokat, ezen kívül még az erős szélre kell odafigyelnünk. Meg kell találnunk a határokat ilyen körülmények között, mindenkinek ugyanaz az időjárás. Valtteri és Max is veszélyes lehet holnap, nem lesz könnyű megvédeni a pole-pozíciót.”

Néhány századdal csúszott csak le a pole-pozícióról Valtteri Bottas. „Nagyon szorosan alakult, csak hét századmásodperccel maradtam le. Komoly kört mentünk már elsőre a Q3-ban, nagy csata volt. A harmadik szektorban kicsit szenvedtem, ott kellett a legjobban megküzdenem, pech, hogy csak második lettem, de így is jól teljesítettünk.”

„Pénteken elég jó volt a versenytempóm, úgyhogy vasárnap is lehetnek esélyeim, a rajt után az első kanyarhoz a megfelelő ütemben kell odaérnem. Akkor bármi lehetséges, megpróbálok a startnál jobban eljönni” – tette hozzá a finn.

Max Verstappen ismét komoly hátrányt szedett össze, de a harmadik kocka megvan. „Elégedett vagyok, pillanatnyilag ennyit tudunk kihozni magunkból. Azt gondolom, az egész hétvégén látszott, hogy ebben nincs most több. Nem mondom, hogy rossz a helyzetünk, holnap megint egy újabb nap jön, meglátjuk, mi sül ki belőle.”

„Jó érzés vezetni az autót, ezen a pályán viszont elég nehéz előzni. Holnap mindent meg fogunk tenni azért, hogy megnehezítsük a Mercedesek dolgát, aztán meglátjuk, ez mire lesz elég” – tette hozzá Verstappen reálisan.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: