DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Sainz: Félek, kifogyunk a megoldást jelentő ötletekből

Carlos Sainz teljesen új kasztnit kapott a hazai nagydíjára, azonban ezzel sem oldódtak meg a McLaren hűtési problémái. Kezd félni, hogy kifogynak a lehetséges megoldásokból.

A McLaren-Renault teljesen új karosszériát gyártott a Spanyol Nagydíjra, melyet a hazai pályán versenyző Carlos Sainz kapott meg. A szezon végén a Ferrarihoz távozó spanyol azonban nem elégedett.

„Nem sikerült megoldanunk a problémáinkat” – mondta csalódottan Sainz a Sky Sports-nak. „Látunk valami különbséget a két autó között, azonban az enyém hűtése még mindig nem megfelelő. Jobb hűtése kellene legyen az autóinknak, mivel ez sokat elvesz a köridőnkből.”



„Nem sikerült tehát egyelőre leásnunk a probléma gyökeréig. így ez továbbra is egy hatalmas kérdőkel. Nem találtunk megoldást a gondjainkra, pedig lassan mindent is kicseréltünk, így félek, hogy kezdünk kifogyni az ötletekből, melyek a megoldást jelenthetik számunkra” – fejezte ki aggodalmát Sainz.

„Remélhetőleg hamarosan rájövünk az utolsó vagy a legfontosabb dologra, ami majd rávezet bennünket a megoldásra, de jelenleg nehéz helyzetben vagyunk” – mondta Sainz. A McLaren spanyol versenyzője az első szabadedzésen a tizenegyedik, a másodikon a hetedik helyen zárt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: