DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Perez: A tévében nézve unalmas az F1

Sergio Perez két kihagyott futam után ezen a hétvégén visszatér a mezőnybe, az elmúlt hetek során azonban számára szokatlan szemszögből követhette a Formula-1 történéseit, amelynek tapasztalatait most meg is osztja.

A Racing Point versenyzője a két silverstone-i futamot volt kénytelen a partvonalról nézni, miután pozitív koronavírustesztet produkált, mostanra viszont eltűnt a szervezetéből a kórokozó. Elmondása szerint a karanténidőszakot egy Milton-Keynesben lévő lakásban töltötte, a mostani, barcelonai hétvégén pedig szállása a pályán, elmondása szerint a motorhome-ban lesz.

perez



„Nagyon szerencsés voltam, hogy egy kis fejfájáson kívül semmi különösebb tünetet nem tapasztaltam” – kezdte elmúlt két hetének összegzését Perez a Spanyol Nagydíj online sajtótájékoztatóján, amelyen a formula.hu is részt vett. „Néhány napon nagyon fáradtnak éreztem magam, de csak amiatt, mert tíz napra egyedül be voltam zárva a szobába és semmit nem csinálhattam. Persze a szobában is folytattam az edzést, hogy fitt maradjak. A legjobb edzés persze az, ha az autóban lehetek, így biztosan nem vagyok csúcsszintemen, de nem hiszem, hogy ebből gond lenne. Nyílt némi esély arra, hogy versenyezhetek a második silverstone-i versenyen, ha negatív tesztet produkálok, de ez végül nem történt meg. Most viszont már végre itt vagyok és autóba ülhetek!”

A pilóta pozitív tesztje előtt, a Magyar és a Brit Nagydíj között Mexikóban és egy olaszországi üdülőhelyen is járt, elmondása szerint azonban a történtek fényében sem tud már körültekintőbb lenni a mozgásai során, mint előzőleg. „Már korábban is annyi óvintézkedést betartottunk, hogy nem igazán van már ahhoz mit hozzátenni, függetlenül attól, hogy valaki pozitívan vagy negatívan tesztel.”

Perez a 2011-es Kanadai Nagydíj óta először hagyott ki egy F1-es versenyt, a történéseket két hétvégén keresztül csak a televízióból követhette. Meg is osztotta ezen különös tapasztalásból származó gondolatait.

„Nagyon unalmasnak találtam a versenyt így, hogy néznem kellett, és nem lehettem benne!” Különösen az első silverstone-i futamot. Na, az kifejezetten unalmas volt az utolsó egy-két körig. A második versenyen viszont a kerékcserék miatt már jobban szórakoztam” – fogalmazott, majd javaslatot is tett arra, szerinte mivel lehetne feldobni az F1-et a tévénézők számára. „Összehasonlítva a két versenyt, biztos vagyok benne, hogy a második a versenyzők számára volt unalmas a gumik miatt, a nézők viszont élvezték, hiszen hirtelen nem lehetett előre tudni, hogy ki fog győzni. Tehát ha a gumikkal keverik meg a dolgokat, azzal jobbá lehet tenni a versenyeket. Sajnos ezt kell tenni, mert máskülönben túl kiszámíthatóvá és unalmassá válik az egész.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: