DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Horner: Nagyon gyors nagymamája lehet Verstappennek

A Red Bull Racing-Honda csapatfőnöke, Christian Horner sem számolt azzal, hogy ma a pódium legtetején fognak ünnepelni, Verstappen nagymamája pedig már rég lehetett ekkora rivaldafényben.

Alexander Albon a kilencedik helyről rajtolva egészen az ötödik helyig lépett előre, míg Max Verstappen a második sorból rajtolva oktatta a Mercedeseket és nyerte meg a 70. Évfordulós Nagydíjat.

A Red Bull csapatfőnöke Christian Horner jókedvűen adott interjút a Sky Sports-nak: „Elképesztő volt ez a teljesítmény! Jobban alakultak a dolgok, mint vártuk, Max nyugodt tudott maradni a verseny elején, onnantól kezdve pedig minden jól alakult” – kezdte Horner.



Miután Verstappen elkezdett a Mercedesektől is gyorsabb tempót diktálni a kemény keverékű abroncsokon, a csapat rászólt, hogy jobb lenne visszavenni, hogy el ne kopjanak a gumik, mire Verstappen csak annyit válaszolt, hogy nem akar úgy vezetni, mint a nagymamája.

„Meglehetősen gyors lehetett a nagyija” – viccelődött Horner. „Az igazat megvallva ez egy könnyed győzelem volt. Ahogyan nőtt a távolság, egyre inkább úgy éreztük, hogy a kezünkben van a győzelem. Képesek voltunk követni a Mercedeseket, az autóink pedig nagyszerűen működtek, még Alexander Alboné is. Ma kiváló volt a tempónk.”

„Max maga mögött tudta tartani a verseny végéig őket, ami fantasztikus teljesítmény a részéről. Az, hogy itt, Silverstone-ban nyerni tudtunk, egészen hihetetlen. Legyőztük őket tempó és stratégia tekintetében is” – zárta nyilatkozatát Christian Horner.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: