Befelhősödött égbolt alatt, de száraz pályán startolt el a 70. Évfordulós Nagydíj második szabadedzése Silverstone-ban. Ezúttal már nemcsak a brit pályán újnak számító C4-es lágy keveréket rakták fel az autójukra a pilóták, hanem a keményet és a közepeset is. Az első 20-30 percben volt is lehetősége a „többieknek” arra, hogy a közvetlen élbolyban szerepeljenek, aztán viszont megérkeztek a Mercedesek, s előbb Lewis Hamilton, majd Valtteri Bottas ragadta magához a vezetést.

Túlzás lenne állítani, hogy túl sok izgalmat tartogatott a 90 perces gyakorlás jelentős része: ezt jól példázta, hogy az is képernyőre kerülhetett, amint Toto Wolffék a pálya szélén rollereztek, míg a pályán Lando Norris integetett át Max Verstappennek, amikor a Red Bull mellé ért a McLarenjével.
Az utolsó fél órában szokás szerint a hosszabb etapokra koncentráltak a pilóták, így változás már nem volt: ezúttal Hamilton zárt az élen, 176 ezreddel megelőzve Bottast, azaz ismét a két Mercedes volt a leggyorsabb. Az már meglepőbb, hogy Daniel Ricciardo lett a harmadik a Renault-val, megelőzve Verstappent és a két Racing Pointot. A top 10-be Charles Leclerc, a két mclarenes, Lando Norris és Carlos Sainz, valamint Esteban Ocon fért még be.
A gyakorlás érdemi eseményei az utolsó tíz percben történtek: Sebastian Vettel alatt állt meg a Ferrari. A német motorproblémát említett a rádióban, és hosszú métereken keresztül húzta is a folyadékcsíkot az autó – emiatt egy rövid virtuális biztonsági autós fázis is volt a hajrában. Végül aztán a piros zászló is előkerült, ám az már Antonio Giovinazzi szintén leálló Alfa Romeójának köszönhetően, ezzel pedig vége is lett az edzésnek.
A 2. szabadedzés végeredménye:
| 1. | Lewis Hamilton | MERCEDES | 1:25.606 | |
| 2. | Valtteri Bottas | MERCEDES | 1:25.782 | +0.176s |
| 3. | Daniel Ricciardo | RENAULT | 1:26.421 | +0.815s |
| 4. | Max Verstappen | RED BULL RACING HONDA | 1:26.437 | +0.831s |
| 5. | Lance Stroll | RACING POINT BWT MERCEDES | 1:26.501 | +0.895s |
| 6. | Nico Hulkenberg | RACING POINT BWT MERCEDES | 1:26.746 | +1.140s |
| 7. | Charles Leclerc | FERRARI | 1:26.812 | +1.206s |
| 8. | Lando Norris | MCLAREN RENAULT | 1:26.867 | +1.261s |
| 9. | Carlos Sainz | MCLAREN RENAULT | 1:26.918 | +1.312s |
| 10. | Esteban Ocon | RENAULT | 1:26.928 | +1.322s |
| 11. | Alexander Albon | RED BULL RACING HONDA | 1:26.960 | +1.354s |
| 12. | Daniil Kvyat | ALPHATAURI HONDA | 1:27.002 | +1.396s |
| 13. | Pierre Gasly | ALPHATAURI HONDA | 1:27.128 | +1.522s |
| 14. | Sebastian Vettel | FERRARI | 1:27.198 | +1.592s |
| 15. | Romain Grosjean | HAAS FERRARI | 1:27.294 | +1.688s |
| 16. | George Russell | WILLIAMS MERCEDES | 1:27.320 | +1.714s |
| 17. | Kimi Räikkönen | ALFA ROMEO RACING FERRARI | 1:27.535 | +1.929s |
| 18. | Kevin Magnussen | HAAS FERRARI | 1:27.582 | +1.976s |
| 19. | Nicholas Latifi | WILLIAMS MERCEDES | 1:27.683 | +2.077s |
| 20. | Antonio Giovinazzi | ALFA ROMEO RACING FERRARI | 1:27.955 | +2.349s |