DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Hivatalos: Elkelt a Mercedes egyik 2021-es ülése

A 70. Évforduló Nagydíja előtt pilótabejelentést tett a Mercedes: egy évre szólóan szerződést hosszabbítottak a csapatot 2017 óta erősítő finn Valtteri Bottasszal.

A bejelentés értelmében Valtteri Bottas 2021-ben ötödik szezonját töltheti a Mercedes színeiben. Az új szerződés, mint a finn esetében minden alkalommal, csak egy szezonra szól. A másik ülés még betöltetlen: a hírek szerint az istálló három évre hosszabbítana Lewis Hamiltonnal, ami változatlan párost jelentene 2021-ben.

„Nagyon boldog vagyok, hogy a Mercedesszel maradok 2021-ben, és a közösen elért sikerre építkezünk” – kommentálta a bejelentést Bottas, aki a szokásos formaságok mellett a világbajnoki címet is említette: „Mióta szerelembe estem az F1-gyel még gyerekként, álmom volt, hogy egy napon világbajnokká váljak. A bajnoki címért harcolok idén, és a Mercedesszel folytatásnak köszönhetően a legjobb helyzetben vagyok, hogy a következő évben is ezért versenyezzek.”



Toto Wolff csapatfőnök a pilótapáros közti kapcsolat fontosságáról is beszélt: „Biztos vagyok benne, hogy a miénk a legerősebb kettős az F1-ben jelenleg, Valtteri aláírása pedig az első fontos lépés afelé, hogy ez az erősségünk a jövőben is maradjon. Valtteri keményen dolgozó, egyenes fickó, akinek jó a kapcsolata az egész csapattal, beleértve csapattársát, ami nem magától értetődő, ha mindkét versenyző a bajnokságért harcol” – mondta a Mercedes vezetője.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: