DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

Eddie Jordan: Vettel nagy szerzemény bárkinek, de nem igazolnám le

A németben már kihunyt a tűz, hiányzik belőle a dörzsöltség, amire 30 felett Hamilton vagy épp Damon Hill szert tett: ha Jordan vezetné a Racing Pointot, inkább Perezre voksolna.

Attól a találgatástól hangos a Formula-1 sajtója, hogy Sebastian Vettel 2021-ben az Aston Martinnál köthet ki, amely idén még Racing Point néven fut – annál a csapatnál, amely az egykori Jordan leszármazottja. A 15 szezont megért istálló alapítója, Eddie Jordan kételkedik benne, hogy a 33 éves Vettel újra tudja építeni még karrierjét.

„Sebastian hiányát sajnálni fogja a Formula-1, hiszen négyszeres világbajnok. De vajon megismétlődhetnek azok a tettek, amiket Adrian Newey-val és Christian Hornerrel hajtott végre?” – kezdte eszmefuttatását az F1 Nation podcastben Jordan. „Az biztos, hogy pár szörnyű éve volt a Ferrarinál. Képes lesz Vettel feléleszteni az a szikrát, tüzet, lelkesedést és karizmát, amivel egykor rendelkezett? Nehéz lesz az ő korában.”



„Alkalmaznám-e? Valószínűleg nem, mert úgy gondolom, túl sok a feltörekvő fiatal, aki háttérbe szoríthatja őt. Egy évvel ezelőtt nagyon kevesen hitték volna el, hogy Charles Leclerc sok tekintetben megsemmisíti az első évben, mégis ez történt” – beszélt arról Jordan, hogy Vettel másik fiataltól is kikaphat úgy, mint Leclerc-től tavaly.

Az ír a másik sokszoros világbajnokkal, Lewis Hamiltonnal is szembeállította Vettelt, egyértelművé téve, melyik oldalra billen a mérleg: „Azt mondják, hogy hasonló autóban késhegyre menő harcot vívta Lewis Hamiltonnal? Jelenleg Charles Leclerc-rel sem megy ez pszichológiai fronton. Nem hiszem, hogy Lewis ellen sikerülne. Ezt venném számításba, ha én lennék a csapatfőnök.”

„Én a legjobb eredményeket, köztük az első győzelmet Damon Hill-lel értem el, aki a nyugdíjas kor határán volt már, de benne már kialakult az a dörzsöltség, amivel lassan Lewis is rendelkezik. Az biztos, hogy négyszeres világbajnokként Vettel nagy szerzemény lenne bármelyik istálló számára, de tönkretenném-e azt a csapatot, amelynél ott van Sergio Perez, plusz a pénze, plusz jól működik a csapaton belüli ritmus?” – érvelt Perez megtartása mellett Jordan, aki a Formula.hu podcastjében szintén vendég volt a közelmúltban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: