DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Ricciardo: Jobb a tempónk, mint a Ferrarié

A Renault-val nyolcadik helyen célba érő, ezzel négy világbajnoki pontot szerző Daniel Ricciardo elégedetten nyilatkozott a verseny után, úgy érzi, mindent kiadott magából.

Szombaton még a Q3-ba sem tudott bejutni a Renault ausztrál pilótája, azonban vasárnap már be tudott férkőzni a kaotikusan kezdődő 35. Magyar Nagydíjon a pontszerzők közé, és a nyolcadik helyen zárta a versenyt.

„Ha valaki előzetesen azt mondja, hogy a Racing Pointok ellen fogok küzdeni, aláírtam volna. Eléggé elfáradtam, azt hiszem, mindent kiadtam magamból. Újra fogom természetesen nézni a versenyt, hogy lássam, elszalasztottunk-e valami lehetőséget, vagy volt-e olyan dolog, amit legközelebb jobban kell csinálnunk.”

„Minden egyes körben próbáltam előrébb kerülni, pokolian nyomtam neki, szóval egyértelműen úgy érzem, hogy mindent beleadtam ma. Ugyanakkor véleményem szerint jobb a tempónk annál, hogy már zsinórban a harmadik futamon csak a nyolcadik helyre hozzuk be az autót” – mondta a futamot követő sajtótájékoztatón Daniel Ricciardo.



„Úgy érzem, nem állunk messze egy topcsapattól, ha összejönnek a dolgok, akár az első hatba is bekerülhetünk. Amennyire én látom, a versenytempónk rendben van, talán még a Ferrarinál is gyorsabbak vagyunk.”

„Furcsa ilyen körülmények között versenyeznünk, de az igazság az, hogy onnantól kezdve, hogy lecsapom a sisakrostélyt és beindul a motor, nem nagyon foglalkozom a külvilággal. Igen, jó látni, ha tömve vannak a lelátók, de most az atmoszféra egy kicsit eltérőbb a megszokottnál.”

Ezután áttért a két hét múlva esedékes Brit Nagydíjra Ricciardo, aki szerint ott dől el igazán, mennyire váltak be a fejlesztéseik: „Az egy teljesen eltérő karakterű pálya, van rajta minden. Lassú kanyarok, gyors irányváltású közepes és nagyobb tempójú kanyarok, szóval Silverstone egy jó teszt lesz számunkra, hogy az első szárnyon eszközölt változtatások beváltják-e a hozzájuk fűzött reményeket.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: