DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Ausztriában szárnyalt, Magyarországon szenved a McLaren

Számítottak rá a McLarennél, hogy a Hungaroring nem fog kedvezni nekik, de Lando Norris elmondása szerint így is kisebb sokként érte a csapatot, mennyire küszködtek a Magyar Nagydíj edzésnapján. Pedig az ellenfelek ott állnak, ahova várták őket.

A két osztrák versenyhétvégén a Mercedes és a Red Bull mögött – a Racing Pointtal együtt – következett a McLaren az erősorendben, a csapat egy dobogót is szerzett a Red Bull Ringen. Egy héttel később a pénteki edzésnapon a Racing Point a Mercedes fő üldözőjének bizonyult, a Red Bullnál is jobb körökkel, de a McLaren messze van a rózsaszín istállótól: Lando Norris 9., Carlos Sainz 11. helyen végzett az első szabadedzésen, másfél másodpercre az első helytől és egy egészre a gyorsabb Racing Pointtól. (A második edzés az esős körülmények miatt nem mérvadó.) Norris beismeri: sejtették, hogy a magyar pályán gyengébbek lesznek, de azt nem, hogy ennyire.

„Trükkös volt. Nagyon más helyzetben vagyunk Ausztriához képest az autó egyensúlyát tekintve, szenvedünk vele. Úgy fogalmaznék, hogy kisebbfajta sokként ért minket, hiszen tavaly nagyon erősen mentünk ezen a pályán. A ma reggeli érzések alapján most egyáltalán nem ilyen jók a kilátások. Vár ránk némi munka, ha száraz lesz a verseny. Ha nedves, akkor nehéz megjósolni, senkinek sem sikerült igazán rendesen köröznie. Egyszerűen szívás” – mondta a riportereknek Norris a Hungaroringen, ahol a média jelenlevő kevés képviselője közé tartozik a Formula.hu is.



„A köridők alapján mindenki nagyjából azon a helyen van, ahova vártuk: a Renault különösen gyors, jóval gyorsabb náluk, a Racing Point pont ott van, ahol lennie kell, és a Ferrari is visszakerült oda, ahol lennie kell. Talán a Red Bull nem tűnik olyan jónak, mint hittük, de azért gyorsak” – beszélt Norris a riválisoktól, hozzátéve, hogy korántsem veszett ügy a Magyar Nagydíj, a McLaren továbbra is bízik a jó eredményben.

Hogy mi okozhat ekkora tempókülönbséget néhány nap elteltével, így magyarázta: „Nagyon sok a befolyásoló tényező a Formula-1-ben. A kanyarok egészen más jellegűek, sokkal több a lassú és közepes sebességű, de szűkebbek is, mint Ausztriában. Az aszfalt is egy változó és a beállítás szintén eltér. Számítottunk rá, hogy kidomborodik pár gyengeségünk, de arra nem, hogy olyan látványosak lesznek, mint a délelőtt” – összegezte a pénteki napot Norris.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: