DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Inog Binotto széke az olasz sajtó szerint, a lehetséges utód is megvan

Vége felé jár a Ferrari vezérei, Elkann és Camilleri türelme Mattia Binottóval szemben. Ha nincs javulás a következő hetekben, a csapatfőnököt, akinek túl sok hibát tulajdonítanak, lecserélhetik.

A Ferrari évek óta példátlan szenvedéssel kezdte a 2020-as szezont, az idei autó aerodinamikai koncepciója félresiklott, a motorelőny eltűnt, az eredmények pedig elmaradnak. A felelősnek sokan az istálló második szezonját kezdő csapatfőnökét, Mattia Binottót tartják.

Az olasz Corriere della Sera lap szerint a felsővezetés – John Elkann elnök és Louis Camilleri vezérigazgató – türelme a vége felé jár Binottóval szemben. Ha a Magyar Nagydíjon érkező fejlesztések, melyeken gőzerővel dolgoznak Maranellóban – nem segített, hogy a vasárnapi ütközésben alkatrészek károsodtak – nem válnak be, az Binotto székébe kerülhet. Állítólag a lehetséges utód is ki van szemelve: Antonello Coletta, a GT-részleg feje.



A Corriere della Sera szerint a probléma abban gyökerezik, hogy a csapat horizontális szervezeti struktúrája, amely bevált 2017-ben és 2018-ban, amikor a Ferrari a Mercedes fő kihívójának bizonyult, Sebastian Vettel pedig a bajnoki címre is esélyes volt a szezon jelentős részében, nem működik egy olyan erőteljes vezéregyéniség nélkül, mint a két évvel ezelőtt elhunyt elnök, Sergio Marchionne.

A csapatvezetés mellett a technikai oldalt továbbra is koordináló Binottónak róják fel, hogy túl sok energiát fordított politikai csatározásokra, melyekből a Ferrari nem is jött ki jól. A csapat végül beleegyezett a költségplafon csökkentésébe, amely valószínűleg hátrányosan érinti majd őket 2021-ből, mivel a Scuderia akként az istállóként ismert, amely gyengén teljesít a költségvetés és megszerzett bajnoki pontok arányában. A motorelőny hirtelen elvesztése és a Ferrari és FIA titkos paktuma közti összefüggés is nyilvánvalónak tűnik: ugyanakkor a mérnöki gárda a tavalyi erőforrásra alapozta a teljes autót, aminek következményét most látványosan nyögik. A lap úgy fogalmaz, csodaszerre van szükség, hogy az SF1000 feltámadjon a következő hetekben, Binotto pedig megmentse becsületét és állását…

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: