DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Russell háromszor is elnézést kért csapatától

A pontszerzéshez közeli pozícióban autózva hibázott a Williams fiatalja az F1-es Stájer Nagydíj első fázisában – igaz, szerinte a kisodródás nélkül sem tudott volna sokkal jobb eredményt elérni.

A szombati esős időmérő egyik pozitív meglepetése George Russell volt a Stájer Nagydíjon, aki karrierje során először jutott a Q2-be, s ha már ott volt, a 12. helyen végzett – ami aztán Charles Leclerc büntetése révén 11. rajtkockává változott. A Williams pilótája azonban már a verseny elején hibázott: kisodródott a sóderágyba, így visszaesett a mezőny végére, ahonnan már nem is sikerült visszazárkóznia, így elmaradt a hőn áhított pontszerzés.

russell-williams-stajergp-1



„Először is, elnézést kérek a csapattól” – kezdte értékelését Russell, akit a PlanetF1.com idéz. „Teljesen elszúrtam mindent a rajtnál. Jól startoltam, megőriztem a pozíciómat, és aztán utána is csak próbáltam tartani a helyem a 6-os kanyar külső ívén, de teljesen elment az autó. Nem volt tapadás a külső íven, elnézést kérek a csapattól, és jövő hétvégén visszavágok.”

Vajon jobb eredményt érhetett-e el volna a brit, ha nem hibázik rögtön a futam elején? „Nem sokkal, hogy őszinte legyek. A tempónk különösen lassú volt ma, vagyis most már zsinórban két hete az. Úgy vágtunk neki ennek a két versenyhétvégének, hogy azt hittük, a versenytempónk erősebb lesz, mint az időmérős, de kiderült, hogy ez pont fordítva van. Ezt ki kell elemeznünk és fejlődnünk. Ahogy mondtam, elnézést kérek a csapattól.”

Russell végül 16. helyen futott be, két kör hátrányban, és csak saját csapattársát, a második F1-es versenyét teljesítő Nicholas Latifit tudta megelőzni. A kanadai újonc elmondta: kemény verseny volt, de már sokkal jobbnak érezte a saját vezetését, mint az egy héttel korábbi viadalon.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: