DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Két F1-es csapatfőnök már versenyzett Mugellóban

A szeptemberben beugróként debütáló új F1-es helyszínnel, Mugellóval kapcsolatban nem csak egyes pilótáknak van versenyzői tapasztalatuk, hanem két csapatfőnöknek is. Hogy kik ők? Eláruljuk!

A Formula One Management a Stájer Nagydíj pénteki napján jelentette be a koronavírus-pandémia miatt felforgatott 2020-as menetrend újabb két állomását, Mugellót és Szocsit. Az oroszországi helyszín szokásos eleme a kalendáriumnak, a Ferrari által birtokolt, az olaszországi Toszkánában található versenypályán viszont eddig még csak teszteléseket bonyolítottak, futamot még nem.

Mint a bejelentés után nem sokkal kiderült, két csapatfőnök is van a mezőnyben, akik versenyzőként már szereztek tapasztalatokat a „Toszkánai Ferrari 1000 Nagydíj” helyszínén. 

„GT-autóval annak idején magam is versenyeztem Mugellóban” – árulta el a Mercedest irányító Toto Wolff, aki mindenki máshoz hasonlóan örömének adott hangot a fejleménnyel kapcsolatban. „Emlékszem, hogy csúcssebesség tekintetében roppant meggyőző volt, a két Arrabbiata kanyar például lélegzetelállító. Biztos vagyok benne, hogy az F1-es autók óriási sebességet produkálnak majd, nagy leszorítóerővel. Érdekes lesz megfigyelni, hogy milyen köridőket érünk majd el ott!”

Szintén saját tapasztalatai ugrottak be Christian Hornernek, a Red Bull-Honda csapatfőnökének, aki annak idején versenyzőként egészen az F3000-ig jutott. „1997-ben versenyeztem Mugellóban, remek pálya!” – fogalmazott a szakvezető. „Nem gondolom, hogy a nyomvonala sokat változott volna azóta. Nehéz pálya, gyors, komoly igénybevételt jelent. Kihozza majd a kissrácot a férfiakból vagy épp a férfiakból a kissrácot. Szerintem csodálatos, hogy ez a helyszín bekerült az idei naptárba!”

mugi



Mugello belépése elsősorban a pályát birtokló Ferrari lobbijának köszönhető: az olaszok idén futják az ezredik F1-es futamukat, ez adta az inspirációt ahhoz, hogy jó lenne ezt hazai környezetben teljesíteni. Mattia Binotto csapatfőnöknek mostanában nem sok oka volt az örömre, ám erről a fejleményről kitörő lelkesedéssel beszélt pénteken, a Red Bull Ringen.

„Nagyon, nagyon, nagyon boldog vagyok, mert nagyon szerettük volna, hogy ez megvalósuljon. Keményen dolgoztunk a FOM-mal együtt azért, hogy ez összejöjjön. Különleges alkalom lesz, hiszen két versenyünk is lesz Olaszországban, az ezredik futamunkat a saját, hazai pályánkon teljesíthetjük, ráadásul a Ferrari 1000 még a futam elnevezésébe is bekerül. Számunkra ez különösen fontos, mert rajtunk kívül még egyetlen csapat sem jutott el ezer futamig az F1-ben, ráadásul a következőnek biztosan sokat kell várnia arra, hogy elérje ugyanezt. Köszönet Chase Carey-nek azért, hogy ez a különleges esemény megtörténhet” – fogalmazott a vörösök főnöke. 

Binotto saját bevallása szerint mérnöki minőségében 1996 óta gyűjti a tapasztalatokat Mugellóval kapcsolatban. „Nagyon gyors pálya, tempós kanyarokkal, amelyek megterhelik majd az abroncsokat, az autókat és a pilótákat is. Hogy előzések vonatkozásában mi lesz a helyzet, azt nem tudom megmondani, de van egy hosszú egyenes, amely előtt egy tempós, gyors kanyar található. Egyetlen egy lassú kanyar sincs a pályán. MotoGP-futamokat már láthattunk ezen a pályán, de szerintem még az is megtörténhet, hogy az F1-es autók 20 másodperccel lesznek gyorsabbak, szóval tényleg lélegzetelállítónak ígérkezik” – mondta a csapatfőnök.

A 14 kanyarból álló, 5245 méter hosszú versenypályára közvetlenül az Olasz Nagydíj után látogat el az F1 mezőnye, a futamot szeptember 11-13-án rendezik. Mugellóval és Szocsival együtt már tízre nőtt a 2020-as évadra bejelentett és megerősített nagydíjak száma.

 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: