DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Claire Williams dönti el, mehet-e a Mercedeshez Russell

Egyre több fontos ülés sorsa dőlt el máris a 2021-es Formula-1-es szezonra, George Russellnek azonban még van esélye arra, hogy felemelje őt gyári csapatába a Mercedes – az ő hívásuk az egyetlen, amelynek engedhet a Williams.

 Russell a Formula-2 2018-as bajnokaként tavaly debütált az F1-ben, az őt pártfogoló Mercedes révén szinte kikövezett útja volt a Williams egyik üléséhez. Bár tavaly a gyenge autóval nem sikerült pontot szereznie a szezon során, a brit jól bánik a rendelkezésére álló technikával, és a csapat is elégedett vele – noha egyre többen kíváncsiak rá, mire lenne képes Russell az élmezőny sarkában, ahol kortársainak, Alexander Albonnak és Lando Norrisnak már sikerült megráncigálnia néhány bajuszt.

A mezőny négy nappal az Osztrák Nagydíj leintése után vissza is tért a spielbergi pályára, ahol ezúttal Stájer Nagydíj néven teljesítenek egy újabb versenyhétvégét. A program teljes egészében megismétlődik, így csütörtökön online médianapot tartottak, amelyre a Formula.hu is meghívást kapott. Itt kérdezték meg Russellt a jövő évi Mercedes-ülés lehetőségéről, amely során a brit igyekezett a Williams helyettes csapatvezetőjére, Claire Williamsre hárítani.

russell



„Mint az tudvalevő, a Mercedes a menedzseremnek számít, így folyamatosan, szinte napi szinten kapcsolatban vagyunk. Az elmúlt két év során pedig egyre intenzívebben zajlottak ezek az egyeztetések, hiszen a jövőmért küzdök, viszont jól tudom, hogy nekem mit kell hozzátennem: a maximumot nyújtani a pályán. Ám a jövő évre is érvényes még a szerződésem a Williamsszel, így alapvetően Claire kezében van a sorsom. A következő hetekben, hónapokban talán tisztázódni fognak a dolgok” – mondta, a sorok között utalva arra, hogy csak a Mercedes kérésére engedhetik el őt Grove-ból.

Ezt pedig Russell rögtön konkrétabban is megfogalmazta, amikor arról kérdezték, nem szemezett-e ő is a Renault 2021-es ülésével, mielőtt bejelentették volna Fernando Alonso érkezését. „A Williamsszel állok szerződésben és a Mercedes juniorpilótája vagyok, így nem hiszem, hogy Claire a Mercedesen kívül egy másik csapathoz elengedne. De hogy mi történik velem, az nem az én kezemben van, hanem az övében, illetve én csak annyit tehetek, hogy a munkámra koncentrálok és megteszem, amit csak lehet.”

Alonso F1-es visszatérésének hírét mindenesetre boldogan fogadta 22 éves pilóta, hiszen jövőre először lesz lehetősége versenyezni a királykategóriában 2018 vége óta szünetet tartó spanyol ellen. „Örömmel hallottam, hiszen a legjobb versenyzőknek a Formula-1-ben a helyük, Fernando pedig kétségtelenül közéjük tartozik. Tudom, egyesek azzal érvelnek az érkezése ellen, hogy a fiatalok elől veszi el a lehetőséget, azonban ez a szerződés Fernando és a Renault szempontjából is nagyon érthető, és szerintem remek munkát fog végezni” – fogalmazta meg véleményét Russell.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: