DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Button szerint nem lesz akadály Alonso kora

39 évesen tér vissza az F1-be Fernando Alonso, abban bízva, hogy megszerezheti harmadik bajnoki címét a Renault-val. Az évek száma Jenson Button és Martin Brundle szerint sem jelenthet problémát: más kérdés, mennyire lehet ütőképes a Renault a szabályváltozások után, 2022-ben.

Fernando Alonso visszatérése kapcsán az egyik kontra érv, hogy bár a kétszeres világbajnok képességeihez nem fér kétség, felette is eljárt az idő: a hónap végén betölti a 39-et, két évre megkötött szerződése végén pedig már 41 lesz. Kimi Raikkönen maradásától vagy visszavonulásától függően a mezőny legidősebb versenyzője lehet jövőre, számos sikeréhes fiatal rivális között. Egykori csapattársa, Jenson Button szerint azonban az életkor nem lehet akadály Alonso számára.

„Fernando egyszerűen szeret versenyezni, nem számít, hogy milyen kategóriában, csak a kormány mögött akar ülni. Úgy vélem, igazán izgatott az érkező új szabályrendszer miatt. Mint tudjuk, ez egy kicsit késik, a sport számára azonban nagyszerű hír, hogy visszajön” – mondta a Sky Sportsnak Button. 2021 helyett 2022-ben vezetik be az új aerodinamikai előírásokat, melyek a Renault számára az áttörés lehetőségét jelentik.



„Én elég jól érzem magam 40 évesen, hogy őszinte legyek! Én is versenyezni akarok, továbbra is. Amíg a szíved benne van és keményen dolgozol, hogy fizikailag formában maradj, addig egyértelmű, hogy jó lehetsz” – vélekedett a 2009-es világbajnok.

A szintén Sky szakértőjeként dolgozó expilóta, Martin Brundle úgy gondolja, megfelelő technikai feltételek mellett Alonso valóban pályázhat harmadik világbajnoki címére 2022-ben:

„Tudjuk, hogy Fernando nagyon motivált. Igazi versenyző, akinek már hiányzik az F1. Egy gyári csapattal adódott lehetősége, azzal a csapattal, amellyel már kétszer versenyzett és kétszer világbajnok lett. Nem lesz könnyű dolguk, mert nagyon jó csapatokat kell legyőzniük. Az mindig a mézeshetek időszaka, amikor valaki vált, olyankor mindig dobogóról beszélnek, bajnoki címet akarnak nyerni. Már sokszor hallhattuk. Azt viszont tudjuk, hogy bármit adnak Fernandónak, habár már 39 lesz, szét fogja hajtani. Egy pár csapat már megtapasztalta, hogy nem a legegyszerűbben kezelhető személyiség, így tudni fognak róla, ha nem adtak neki versenyképes autót” – mondta Brundle, az elképzelhető súrlódásokat is előrevetítve.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: