Steward
Gobodics Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. augusztus 3. hétfő
F1

Mercedes: Elkerülhetetlen az újabb váltógond

A címvédő csapatnál nagyjából látják, mi okozta az F1-es Osztrák Nagydíjon tapasztalt műszaki nehézségeiket, az viszont az autó belső alkatrészeinek kialakításából adódik, így orvosolni is nehéz.

A múlt vasárnapi Osztrák Nagydíj jelentős részében folyamatosan arra kérték a Mercedesnél a versenyzőket, hogy maradjanak távol a kerékvetőktől, mert kritikus problémáik vannak a váltóval a vibráció miatt. A leintés után is tartották magukat ahhoz, hogy komoly volt a gond mindkét autónál, mostanra pedig az is nagyjából körvonalazódni látszik, hogy nem magával a váltóval volt gondjuk, hanem az autó belső elemeinek kialakítása és a rázókövek miatti vibráció egyszerre okozott egyfajta elektromos interferenciát, amely a váltóra és annak szenzoraira is kihatással volt.

bottas-mercedes-spielberg



Andrew Shovlin, a Mercedes mérnökigazgatója azt is elárulta, hogy nem vasárnap szembesültek először a gonddal – szavait a Motorsport.com szakoldal idézi:

„Már pénteken tudtunk a dologról, amikor láttuk, hogy Valtterinek gondja van az egyik edzés végén. Ez volt az első jele, hogy problémánk van. Szombaton ismétlődő gondjaink voltak ezzel. Így a futamhoz érve számítottunk rá, mert úgy tűnik, az autómodellünk velejárója. Szóval pillanatnyilag az a helyzet, hogy megépítettük az autót, és egy ponton jelentkezik fog a probléma, a kérdés csak az, hogy mennyire hamar.”

„Nem egy dolognak a következménye, alapvetően egy elektromos zaj jön létre, amely interferenciába keveredik különböző rendszerekkel. Valtterinél nagyjából a verseny felénél láttuk. Lewisnál folyamatosan romlott a helyzet, és később jelentkezett. De elektromos zajról van szó, amely aztán több dologra is hatással van” – magyarázta Shovlin. A hírek szerint egyébként a problémák miatt ugyan szükség lehet módosításokra, teljesen új váltószerkezetre viszont valószínűleg nem.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?