DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Todt az FIA-Ferrariról: Az én lelkiismeretem tiszta

Az FIA elnöke szerint a szabályokat követve jártak el a nagy port kavaró Ferrari-ügyben - tudta, hogy a mellékzöngék a munkájával járnak, ezt elfogadta akkor, amikor elvállalta a pozíciót.

Nagy port kavart a Ferrari 2019-es motorjával kapcsolatos döntés: mint ismert, az FIA nem merte megbüntetni a maranellóiakat, de azt sem mondta ki egyértelműen, hogy szabályos volt az az erőforrás, amelynek szabálytalanságáról a riválisok teljes meggyőződéssel nyilatkoztak. Ennek vége egy olyan paktum lett, amelynek részleteit senki sem árulta el - mindez pedig természetesen sokaknál kiverte a biztosítékot.

"Ez a dolog így működik: beszélnek róla egy hétig, aztán továbblépnek valami másra" - mondta Jean Todt FIA-elnök a Corriere dello Sportnak adott interjújában. Todtról kiderült, hogy ő maga döntött úgy, ahogy és természetesen emiatt is sokan támadták, hiszen korábbi Ferrari-vezetőként egyesek szerint a Scuderia felé hajlik a keze, ezért nem mert komoly büntetést kiszabni és egyértelműen azt mondani, hogy a Ferrari-motor szabálytalan - pedig a vörösöknek kellett volna bizonyítani, hogy a motor szabályos, de ezt minden kétséget kizáróan nem tudták megtenni.

totti



"Az az igazság, hogy amikor elfogadtam ezt az állást, tudtam, hogy a pozitív mellett a negatív oldalát is el kell fogadnom. Ebben az ügyben az én lelkiismeretem tiszta. Számomra az a fontos, hogy nyílt és egyenes legyek az FIA tagjaival, a többi a munkámmal jár, ideértve a kellemetlen pletykákat is" - magyarázta.

"Hogy így járnánk-e el a jövőben is ilyen ügyben? Igen. Ezt az ügyet professzionálisan és nyíltan kezeltük, a szabályokat követve. Olyan döntéseket kell meghoznom, amelyeket a segítők által javasoltak alapján tehetek meg, nem egyedül dolgozom."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: