DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 3. csütörtök
F1

„Manapság alig izzadnak a pilóták az autóban”

Az 1992-es világbajnok brit exversenyző szerint mostanában úgy néznek ki a pilóták az F1-es futamok végén, mintha épp akkor léptek volna ki egy fodrászszalonból.

Sokszor éri az a vád a jelenkor Formula-1-ét, hogy túl könnyű lett vezetni az autókat, miközben néhány évtizeddel ezelőtt a versenyzők sokkal gyakrabban meg is sérültek egy-egy nagydíjhétvége során olyan balesetekben, amelyeknél mostanság sokkal súlyosabb incidenseket úsznak meg.

hamilton-leclerc-vettel-dppi



Nigel Mansell is még abban a korban versenyzett, amikor jóval nagyobb volt a sérülésveszély, és bár a brit szerint a legjobbak, így Lewis Hamilton akkor is jól szerepeltek volna, az 1992-es világbajnok úgy véli, nehéz összevetni a két érát:

„Lewis jól teljesített volna azon körülmények között is, de nagyon-nagyon nehéz összehasonlítani különböző korszakokat” – nyilatkozta Mansell a Daily Mailnek. „Akkoriban sok briliáns versenyzőnek volt egyszerű balesete, amelyben eltörte a karját vagy lábát vagy ilyesmi, és ezzel véget is ért a karrierjük.”

„Manapság meg szörnyű hibákat követnek el a pilóták, mégsem sérülnek meg. Alig izzadnak az autóban. A futam végén úgy néznek ki, mintha épp akkor léptek ki volna a fodrásztól. Az én időmben az volt a szépség, hogy ha teljesítettél 180 nagydíjat és életben maradtál, akkor vállon veregethetted magad, hogy szép karriered volt.”

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: