DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Grosjean: Meglepetést is okozhat a Haas

Az előző szezon gyötrelmeiből levonták a tanulságot, így a Haas akár a középmezőny elejében is harcolhat – bizakodik Romain Grosjean, a Formula Podcast vendége.

A 2019-es szezon konstruktőri kilencedik helyezéssel a Haas történetének mélypontja volt az erős 2018-ashoz képest. A csapat fejlesztései félrecsúsztak, pedig a versenyzők már az év elején jelezték, nem megfelelő az irány – erről is beszélt Romain Grosjean, a Formula Podcast vendége.

„Tavaly már rögtön az elején jeleztük a csapatnak, hogy a dolgok nem olyan irányba haladnak, ahogyan szeretnénk. Némi időt vett igénybe, amíg a csapat az adatokból kibogarászta, hogy honnan ered a probléma. Nagyon nehéz ezt elmagyarázni, de a versenyzők néha túlságosan is jól érzik az autót” – mondta a Formula.hu-nak Grosjean. „Ez azt jelenti, hogy megérzünk olyan dolgokat, amelyeket az adatokban sem lehet látni, hacsak nem ásunk nagyon, nagyon mélyre azokban. Mint mondtam, tavaly a csapat egészen mélyre ásott, sokkal jobban megértették az autót.”

 



Grosjean szerint a tavalyi negatívumok tanulsága – melyeket követően a csapat mély kiértékelést folytatott – és a februári barcelonai tesztek bizakodásra adnak okot, hogy a VF-20 valóban jobb eredményekre hivatott, mint elődje:

„Természetesen megpróbáljuk, meg kell próbálnunk! A tavalyi év valóban nehéz volt, de ugyanakkor jó és hasznos is, mert sokat tanultunk és tapasztaltunk. Úgy gondolom, hogy kellő alapossággal kiértékeltük a helyzetet, a téli tesztek során pedig azt láttuk, hogy az autónk immáron sokkal jobb helyek elérésére lehet alkalmas. Ezért is várjuk nagyon, hogy végre versenyezhessünk, hiszen megláthatjuk majd, hogy hol tartunk valójában. A téli teszt jól sikerült, de a tesztek soha nem adnak teljes képet arról, hogy milyen lesz a szezon. Reménykedünk benne, hogy jó kis meglepetést tudunk okozni és a középmezőny elejében harcolhatunk, ami óriási előrelépés lenne a tavalyi évhez képest.”

A francia pilóta 2012 óta állandó tagja a rajtrácsnak, de az idei szezon különbözni fog bármelyik korábbitól: a különleges 2020-as évad lesz az eddigi legrövidebb és legsűrűbb – nem beszélve arról, hogy nem lehet tudni, végül hány versenyből áll, hiszen egyelőre csak az első nyolc fordulót erősítették meg. Grosjeant a különleges kihívásokról is kérdeztük:

„Igen, nagyon eltérő a szokásostól, de szerintem érdekes lesz és már várom. Tíz hét, nyolc futam, ami rengeteg, de mókás lesz. Be kell osztanunk az energiáinkat, gondoskodnunk kell arról, hogy megfelelően felfrissüljünk egy-egy hétvége után. A családi élet tekintetében nyilván nem lesz könnyű, de mostanában azért elég sok időt töltöttünk együtt, szóval előre pótoltuk a kieső időt. Noha már nagyon régen nem versenyeztünk, de ez olyan, mint a biciklizés. Nem lehet elfelejteni, mindig tudod, hogyan kell csinálni. Picit furcsa lesz a környezet, furcsa lesz, hogy nem lesznek velünk a rajongók, nem lesznek újságírók és motorhome-ok sem. Teljesen más lesz minden, mint amit megszoktunk az elmúlt években, de így talán visszatérünk a versenyzés esszenciájához, ez pedig nem is lehet annyira rossz” – beszélt a különleges újrakezdésről Grosjean.

A teljes beszélgetés Grosjeannal a Formula Podcast adásában hallgatható meg:

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: