DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
F1

Már jó ideje egyéves szünetre vágyott Hamilton

Szíve szerint pihenőre vonult volna, de tudta, hogy a mai F1-ben túl nagy hátrányba kerülne vele. A hatszoros világbajnok éppen ezért nem bánja a kényszerből jött szabadságot, melyet hasznosan tölt ki, például nyelvtanulással.

Tizenhárom szezont húzott le már a Formula-1-ben Lewis Hamilton, aki egyetlen nagydíjat sem hagyott ki 2007-es bemutatkozása óta. Eddig nem beszélt róla nyilvánosan, de most elárulta, főleg az utóbbi időszakban kezdte úgy érezni, jót tenne neki egy évnyi szünet a világbajnokságtól távol.

„Általában véve nagyon csendes ember vagyok. Élvezem az ’énidőt’, és igazán fontosnak érzem, hogy ez mindenkinek kijárjon. Munkaholista vagyok, ha pedig egyszer felveszem a ritmust, csak haladok előre, egyik teendőről a következőre. Az edzésben próbálom kifacsarni magam, és igyekszem megtalálni az egyensúlyt” – idézi az Autosport Hamilton, aki egy Mercedes-videóinterjúban beszélt az eddig magában tartott vágyról.

„Szeretem a kihívást, az év pedig gyorsan elmúlik. Jó érzés most, hogy nem zargatnak annyira, és lett egy kis időm, de hiányzik a csapatom és a barátaim, mint mindenkinek. Voltak olyan időszakok az elmúlt nagyjából öt évben, amikor azt gondoltam, jó lenne a testemnek és lelkemnek egy év pihenés.”



A Formula-1-ben szokatlan, de nem teljesen ismeretlen az ilyen jellegű kihagyás: a jelenlegi mezőnyből Kimi Raikkönen két évet töltött önszántából távol, mikor a rali-világbajnokságon versenyzett. Hamilton viszont tisztában van vele, hogy bár motivációjának hasznára lenne egy szünet, versenyzői szempontból hátrányba kerülne.

„A technológia nagyon gyorsan változik, olyan iramban, hogy muszáj lépést tartani az autóval és a fejlesztésével. Az egy év kihagyás emiatt nem játszik. Viszont most mégis megkaptam ezt a szünetet, legalábbis részlegesen, amit élvezek, frissebbnek és egészségesebbnek érzem magam, mint valaha voltam. Mindenkire igaz, hogy néhány nap tunyának érzi magát, máskor pozitív hangulatú, de számomra az a fontos, hogy megmaradjon a fókusz és megtaláljam, mit csinálok szívesen, amire a múltban nem volt időm. A legfontosabb, hogy ne pocsékoljuk el ezt az időt” – árulta el Hamilton, hogy élvezi és hasznosan tölti ki a kényszerű szabadságot. Többek között franciatanulással.

„Mindig is szerettem volna nyelvet tanulni, még mindig nem beszélek az anyanyelvemen kívül mást. Kellemetlen érzés, amit valószínűleg sokan átélnek, akik csak egy nyelvet tudnak. Az iskolában franciát tanultam, ez volt az egyetlen, most pedig megpróbálom folytatni egy online tanfolyamon. Körülbelül hat héten át napi fél órát kell foglalkozni vele.”

„Amikor valamibe belevágok, akkor extrémen csinálom. Leülök, és egy nap alatt, két órán keresztül egy hétre való anyagot megtanulok. Így a negyedik napon már a negyedik hétnél tartottam, de nem élveztem, így kicsit szüneteltettem, most pedig újra belevágok” – beszélt arról Hamilton, hogy versenyzésből ismert maximalizmusa nyelvtanulás közben nem feltétlenül kifizetődő.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: