DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 30. csütörtök
Egyéb

Trópusi szigetre ment a járvány elől Hamilton

Az éles szeműek kiszúrhatták, hogy Lewis Hamilton keveset posztol arról, hogyan vészeli át a koronavírust. Egy német bulvárlap kinyomozta, hogy Balin van, ahol sokat edz, szörfözik és még franciául is elkezdett tanulni.

Ha arra vagyunk kíváncsiak, mit csinált vagy hol járt legutóbb a hatszoros világbajnok, Lewis Hamilton, általában elegendő Instagram-oldalára látogatnunk. Az elmúlt hetekben azonban nem született olyan poszt, amelyből kiderülne, hogyan és hol vészeli át az izolációt a Mercedes sztárja. Ilyen videókat kitesz, de belőlük sokat nem tudunk meg.

Ezért fogott gyanút és kezdett oknyomozásba a német Bild. A brit versenyzőnek Monacóban és New Yorkban – a világjárvány egyik gócpontjában – is van lakása, a szálak azonban egészen máshova, a délkelet-ázsiai szigetvilágra vezettek. Hamilton Bali szigetére (Indonézia) utazott, a Bild szerint a szörfparadicsomként ismert Cangguban látták, amikor ő is a hullámokat lovagolta.

 



A beszámoló alapján Hamilton nagyon intenzíven, napi három alkalommal edz, odafigyel étrendjére, sőt felszabadult idejében franciául is tanulni kezdett. Szerződéses kötelezettségeit úgy látja el, hogy rövid videóüzeneteket küld a Mercedes partnereinek és szponzorainak, naponta kétszer pedig a csapatfőnökkel, Toto Wolff-fal is beszél.

A közösségi médiát ritkábban használja, a legutóbbi posztjában cáfolta, hogy a Ferrarihoz vágyna. „Először is, nem álmodozom arról, hogy egy másik csapathoz szerződöm. Az álomcsapatommal vagyok” – írta Hamilton, akinek 2021-re még nincs szerződése. Nem sokkal később törölte a szóban forgó bejegyzést.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: