DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Ocon: Én vagyok a legtehetségesebb

Szerinte a Sergio Perezzel való ellenségeskedése túl messzire ment, pedig abszolút semmi szükség nem volt rá - a Max Verstappennel meglévő küzdelme viszont teljesen más történet.

A 2020-as Formula-1-es szezon nagy visszatérője lehet az előző évet kihagyó Esteban Ocon, ha egyszer végre elindul az idény. A Renault-nál ülést kapó francia pilóta természetesen nagyon várja már, hogy újra autóba ülhessen, de nem kerülhette ki azt a kérdést sem, hogy mit gondol az emlékezetes csatáiról - mikor utoljára versenyzett, lökdösődéssé fajult egy meccse Max Verstappennel, míg csapattársával, Sergio Perezzel szintén elég fagyos volt közöttük a levegő.

"A Perezzel való rivalizálásunk túl messzire ment. A viszályunk miatt értékes pontokat veszítettünk el a Force India számára. Ez sajnálatos dolog volt, mert teljesen szükségtelen volt az egész" - mondta Ocon a La Gazzetta dello Sportnak adott interjújában. Perezzel össze is ütköztek, a csapatutasítást sem mindig tartották be, komoly feszültség volt közöttük, míg Verstappennel már egészen régóta gyűrik egymást.

octale



"Vele egészen más a történet. Nem akarok most megint belemenni abba a brazíliai incidensbe, túl vagyunk rajta. Profi pilóták vagyunk, szóval fontos, hogy ne kreáljunk problémákat és ami legutóbb a pályán történt, az maradjon is ott. Viszont nyilván volt köztünk feszültség, amikor egymás ellen versenyeztünk, de mindig megvolt köztünk a tisztelet egymás felé, ez a lényeg. Amióta találkoztunk, nagyon szoros csatákat vívtunk, ahogy egyébként Charles-lal (Leclerc-rel) is, de vele (Verstappennel) ezek a csaták még tüzesebbek voltak. Volt némi tűzijáték a gokartban, aztán az F3-ban is a bajnoki címért mentünk, óriási volt a rivalizálás, ahogy minden sportban így van két ember között. Viszont ahogy mondtam is, a legfontosabb, hogy van, ami a pályán zajlik és van, ami azon kívül. Azon kívül tisztelettel kell bánni egymással" - magyarázta.

"Versenyeztem már vele, Charles Leclerc-rel, George Russell-lel és Pierre Gaslyval is a múltban. Az új generáció nagyon versenyképes" - tette hozzá. Azt viszont nem rejtette véka alá, hogy szerinte ebből a bizonyos új generációból kit tart a legtehetségesebbnek: "Saját magam!" - válaszolta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: