DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Vettel: Nem zavar, hogy Leclerc nyer, ha...

A Ferrari négyszeres F1-es világbajnoka szerint az emberek túl gyorsan ítélkeznek manapság minden irányba - őt viszont nem érdekli, hogy esetleg a csapattársa legyőzi, ha az autó és a csapat nyer.

2019-ben új kihívással kellett szembenéznie Sebastian Vettelnek, hiszen a Kimi Raikkönen mellett töltött kényelmes szezonok után Charles Leclerc éppen azt csinálta, amit sokan vártak tőle: fiatal titánként nem nézte tétlenül a négyszeres világbajnokot, hanem alaposan megdolgoztatta a pénzéért és végül le is győzte házon belül. Ebből jöttek is a belső feszültségek a Ferrarinál, de Vettel azt mondja, hogy ez utóbbi kevésbé számít.

"Nem az a fontos, hogy éppen öt ponttal többet, vagy kevesebbet szerzek hozzá képest, hanem az, hogy csapatként jó irányba haladjunk" - mondta Vettel a Leclerc-rel való csatájáról az Autosportnak. "Az nyilvánvaló, hogy a tavalyi év visszalépésnek számított, mert nem voltunk olyan erősek, mint korábban. Ennek megvannak az okai, amiket meg kell értenünk és ki kell küszöbölnünk. Aztán hogy öt pont ide vagy oda, az természetesen abban a pillanatban érdekel, de a lényeg az, hogy a Ferrari ismét a csúcson legyen."

aaa_1



A német pilóta megítélése elég vegyes az elmúlt másfél évben, ilyen eddig ő maga sem tapasztalt még. "A kérdések folyamatosan változnak, minden eredmény után mások. Ha jön egy rossz nap, minden szörnyű hetekig, ha viszont jó nap jön, akkor hetekig mi vagyunk a legnagyobbak. Ez alapvetően mindig így volt, de a változás gyorsasága új. Viszont ez valószínűleg nem csak a Formula-1-ben jelentkezik" - mondta.

Vettel szerint ez a gondolkodás az egész világra jellemző minden téren, 15-20 évvel ezelőtt nem viselkedhettek volna úgy az emberek, mint most és a világ trendjei miatt ítélkeznek úgy az emberek az F1-es pilóták felett is, ahogy most teszik.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: