DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Konteó: Vettel szándékosan volt lassú 2014-ben?

Nagy talány Sebastian Vettel 2014-es szezonja a versenyző karrierjének fényében. Martin Brundle szerint gyanúsan gyengén szerepelt az említett évben Ricciardo oldalán, hogy aztán a Ferrarinál újra világbajnoki formában vezessen.

A német versenyző pályafutásának csúcsán volt, a Red Bull-lal uralta az elmúlt éveket zsinórban négy világbajnoki címmel, 2013-at pedig sorozatban kilenc futamgyőzelemmel zárta. Ezek után 2014-ben azonban egyetlen versenyen sem végzett elsőként, pedig a Red Bull a Mercedes dominanciája ellenére nem volt nyeretlen, új csapattársa, Daniel Ricciardo háromszor is győzött: az élcsapatban először szereplő ausztrál a világbajnoki összetettben is simán legyőzte.



Vettel a következő évben nem is maradt a csapat tagja, és átpártolt a Ferrarihoz – ahol azonnal régi gyorsaságát idézte, a szezon során három győzelmet szerzett, egyedüliként a Mercedes ellenében. Van, aki szerint a gyenge forma nem lehetett véletlen kisiklás.

„Sosem értettem Seb szörnyű szezonját, abban az évben, amikor Ricciardo megérkezett” – fejtegette elméletét az F1 Racingnek Martin Brundle, korábbi versenyző, jelenleg kommentátor. „Állandóan arról beszélt, hogy utálja a hibrid autókat, mégis, mikor átment a Ferrarihoz, azonnal felvette a tempót.”

„Mindig is azon tűnődtem, hogy vajon azért ment-e lassan 2014-ben, hogy aktiválhassa a Red Bull kilépési záradékát. Bármi is legyen, mennie kellett, mert még egy olyan év Danny Ric mellett, és a piaci értéke szinte nullára esett volna” – beszélt arról, hogy Vettel szándékosan érhetett el gyenge eredményeket – dobogón is csak négyszer állt, míg Ricciardo nyolc alkalommal –, hogy szerződése megengedje a Red Bull elhagyását a Ferrari kedvéért.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: