DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Ralibalesetéhez hasonlítja Kubica a vírust

A Formula-1 nehéz időszaka egyéni válságára emlékezteti a lengyelt: 2011-re, mikor kézsérülése hirtelen derékba törte karrierjét. Ahogyan akkor, most is lépésről lépésre kell majd talpra állni.

Küzdelmes időszakon esik át a Formula-1, melyet teljesen megbénított a koronavírus-járvány. Robert Kubicát ez a helyzet egyéni katasztrófájára, a súlyos kézsérülést okozó ralibalesetre emlékezteti, amely következtében egyik napról a másikra fel kényszerült adni a Formula-1-es létet.

„A 2011-es baleset után nagyon nehéz időszak várt rám. Akkor azonban legalább tudtuk, mi ellen küzdünk. Ma nem látjuk az ellenfelünket” – mondta a Sky Italiának Kubica. Néhány bátorító szót is hozzátett, hogy a többség, akinek kényelmetlenséget okoz a járvány, a szerencsésebbek közé tartozik: „Akinek ebben a nehéz időszakban otthon kell maradnia, az gondoljon a rosszabb helyzetben levőkre.”



Ha a világjárvány véget ér, a Formula-1 gazdasági mélyponton fogja találni magát, csapatok megszűnése is elképzelhető. Ezt a lengyel szintén saját felépüléséhez hasonlítja: másfél évet teljesen ki kényszerült hagyni. Ezután lépésről lépésre építette újjá karrierjét – egy jelentős hátráltató tényezővel, sérült karjával –, ralizni kezdett, a sportág csúcsán, a WRC-ben szerepelt, majd újra pályaversenyzésbe fogott, mígnem eljutott a Formula-1-es tesztig 2017-ben és az ülésig 2019-ben.

„El kell majd fogadnunk, hogy nem tudunk mindent ugyanúgy tenni, mint a múltban. Fokozatos célokat kell majd kijelölnünk. Számomra nagy lépés volt, amikor elfogadtam a velem szemben álló helyzetet. Nem szabad feladnunk. A Formula-1 végső soron egy sport. Nekem hét-nyolc év után sikerült visszatérnem, és gyorsan alkalmazkodtam.”

„Ebből a periódusból az derül ki, hogy semmi sem vehető adottnak, és könnyen változhatnak nagyot a dolgok. Pont, ahogyan a 2011-es incidens során történt velem” – vetette össze Kubica az egyéni és a globális krízist.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: