Steward
Admin
AJÁNDÉK DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. május 27. szerda
F1

Istállók elvesztése miatt aggódik egy csapatfőnök

Christian Horner szerint a sportág hasonló krízisben van, mint 2008-ban, a mostani viszont nincsen szem előtt. Az F1 jövőjét nem félti, a tíz csapat túléléséért már jobban aggódik.

Nyolc Formula-1-es futamot halasztottak el vagy töröltek a versenynaptárból, és teljes bizonytalanság övezi, mikor teszi a globális járványhelyzet lehetővé, hogy elkezdődjön a szezon. Minél több nagydíjat nem tudnak megtartani, annál nagyobb bevételtől esik el a sportág vezetése és szétosztáskor a csapatok, melyek közül a kisebbek jelentősen függenek a pénzdíjtól.

„Az F1 egy nagyon stabil üzlet, amelynek óriási öröksége van. Az F1 túl fogja élni” – mondta a BBC Sportnak a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner, aki abban már nem ennyire biztos, hogy mind a tíz istálló is átvészeli az időszakot: „Hogy valamennyi csapat túléli ezt, már egy másik kérdés. A csapatfőnökök felelőssége a sport és az összes résztvevő érdekeit figyelembe véve cselekedni, és mindent megtenni azért, hogy mind a tízen folytathassuk.”



Ennek érdekében az általában széthúzó csapatoknak ezúttal sikerült összefogniuk, és több költségcsökkentő intézkedést tenniük: 2022-re halasztották az új szabályokat, az adott év autóján idén nem lehet elkezdeni dolgozni, 2021-re pedig a karosszéria és több komponens fejlesztését befagyasztják. Horner a csapatok ingatag helyzetét a 2008-as gazdasági válsághoz hasonlította, amelyet követően a BMW, a Honda és a Toyota is kiszállt a Formula-1-ből. Jelentős különbség viszont, hogy akkor az események a nyilvánosság előtt zajlottak, míg a csapatok mostani nehéz helyzete kevesebb figyelmet kap.

„A különbség 2008-hoz képest, hogy akkor versenyeztünk, volt naptárunk, futamaink. Akkor tisztábban lehetett látni a problémát, most inkább vakon vagyunk. Mikor kezdhetünk újra versenyezni? 2008-ban is nyomás volt rajtunk, az akkori vezetők, Ron Dennis, Flavio Briatore és a többiek a sport érdekeit tartották szem előtt. Fontos, hogy most is kollektívan cselekedjünk.”

„Ez most egy másik világ. Természetesen a bevételeink komoly érvágást fognak szenvedni, de még nem tudjuk, mekkora kár éri az F1-et. A csapatok felelősen és közös erővel cselekednek. Nyilván egyesek jobban ki vannak téve, mint mások, főleg a kicsik. Fontos, hogy megtegyünk mindent, amivel megvédjük az F1 közösségét” – hangsúlyozta az összefogás fontosságát Horner.

Zuhantak a New York-i értéktőzsdén az F1-es részvények (FWONK) is, de Horner szerint ez nem ok az aggodalomra: „A Liberty média struktúrája eléggé bonyolult. A zsebeik azonban mélyek. Mindig hosszú távban gondolkodtak, ezért úgy gondolom, megteszik, amit lehet, hogy a sport folytatódhasson.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?