DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Hivatalos: Elmarad az Azerbajdzsáni Nagydíj is

Június 7-én, Bakuban sem kezdődik el a szezon. A szervezők hétfőn bejelentették, a korábbi hét versenyhez hasonlóan ők sem tartják meg a futamot az eredeti időpontban.

Néhány napig – a Holland, Spanyol és Monacói Nagydíj lefújása után – úgy tűnt, a nyár elején, az Azerbajdzsáni Nagydíjjal indulhat a 2020-as Formula-1-es szezon. A vasárnapi sajtóhíreknek megfelelően hétfőn a verseny szervezői bejelentették, a koronavírus fenyegetése miatt az eseményt elhalasztják.

 



„A halasztásról a Formula-1-gyel, FIA-val, valamint Azerbajdzsáni Köztársaság kormányzatával folytatott átfogó megbeszélés eredményeként egyeztünk meg. Közvetlen eredménye a zajló globális COVID-19 pandémiának, és teljes egészében szakértő iránymutatáson alapszik, melyet a releváns hatóságok nyújtottak számunkra. A BCC (Baku Városi Pálya) elsődlegesen az azerbajdzsáni emberek, valamint az F1-es rajongók, személyzet és bajnoki résztvevők egészségét és jóllétét tartotta szem előtt, amikor meghozta ezt a döntést” – olvasható a szervező BCC közleményében.

Azerbajdzsánban jelenleg nem terjedt el nagymértékben a koronavírus: a jelenlegi statisztikák 65 megbetegedést és 1 halálesetet jegyeznek.

A mai hír fényében Kanadában, június 14-én indulna a szezon. Ugyanakkor az ország bejelentette, hogy biztosan nem vesz részt a július végén kezdődő tokiói olimpián, ami a montreali verseny sorsát is megkérdőjelezi. Kanada után a francia, az osztrák és a brit verseny következne, olyan országok, melyek erősen érintettek a koronavírus-járványban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: