DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Ricciardo: Nem ismerik el eléggé Hamiltont

Lehet, hogy évek óta a legjobb autóban ül a hatszoros világbajnok, a renault-s szerint így is elismerésre méltó, hogy a Mercedes pilótája folyamatosan komoly nyomás alatt teljesít kiválóan.

Lewis Hamilton hat világbajnoki címével és 84 futamgyőzelmével a Formula-1 történetének egyik legsikeresebb versenyzőjének számít, idén pedig akár utol is érheti Michael Schumacher rekordjait. Sokan ugyanakkor azzal vádolják a britet, hogy eredményeit csak a Mercedes domináns autójának köszönheti, Daniel Ricciardo szerint viszont van egy dolog, amiről keveset beszélnek: nevezetesen az, hogy Hamiltonnak az esélyesség miatt folyamatosan komoly nyomás alatt kell versenyeznie, s így áll helyt magas szinten már évek óta.

ricciardo-hamilton-2019-dppi-1



„Ahol szerintem nem kap elég elismerést Lewis, az az, hogy bár lehet, hogy az utóbbi néhány évben neki volt a legjobb autója és talán a csapattársával együtt könnyebb dolga volt a többieknél, de mindig képes volt komoly teljesítményt nyújtani” – mutatott rá a Renault színeiben szereplő pilóta, akit a PlanetF1.com idéz.

„Néhány dolgot át tudok érezni, amin Lewis keresztülment, hiszen én is harcoltam már győzelmekért, de nem mindenben volt részem: nem érkeztem meg például úgy az utolsó versenyre Abu Dhabiba, hogy a világbajnoki cím a tét, míg ő igen, és legtöbbször ő került ki ebből győztesen. Már önmagában az is erőssé tesz, hogy folyamatosan ilyen nyomással kell megbirkóznod. Ezt teljes mértékben tisztelem benne, és ezt nem lehet elvitatni tőle.”

Ricciardo új csapattársa, Esteban Ocon a Mercedes tartalékpilótájaként testközelből is megfigyelhette Hamiltont, ő pedig a brit munkamorálját emelte ki: „Az emberek talán azt mondják, hogy nem dolgozok annyira keményen, de ez nem igaz. Lewis teljes életet él, de nagyon jól használja az idejét munkára is. Lehet, hogy ez egyszerűnek tűnik, de valójában nagyon is nehéz az F1-ben visszakapcsolni és egyik dologról a másikra koncentrálni, ő pedig briliáns ebben. Lenyűgöző volt látni, milyen magas szinten menedzsel mindent, a pályán pedig egy igazi állat.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: