Sok-sok pletyka kapott szárnyra a télen, hogy a Mercedes végül megy vagy marad, de azokból a tényezőkből, hogy az Ezüst Nyilak az AMD-vel és az INEOS-szal is több évre szóló szponzori megállapodást kötöttek, egyértelműen kijelenthető, hogy a Mercedes 2021-ben is ott lesz a rajtrácson.
Ráadásul mindezt úgy tennék, hogy 2020 végére teljesen karbonsemlegessé akarják tenni a csapat utazó részét, amivel élen szeretnének járni ebben az ügyben Toto Wolff elmondása alapján. Lewis Hamilton is lecserélte részben a gépparkját, és saját bevallása szerint elektromos és hibrid technológiákra váltott.

„A fenntarthatóság rendkívül fontos számomra, más elfoglaltságaimban is elsődleges szempontnak tekintem ezt” – mondta Lewis Hamilton a Grand Prix 247-nek. A brit ezután áttért arra is, mennyire elégedett a Mercedes mérnökeinek munkájával, akik egy újítást fejlesztettek ki a DAS megtervezésével.
„Nagyszerű látni, hogy a mérnökeink nemcsak a többieket másolják és követik, hanem mindig elő tudnak húzni valami újat a kalapból” – mondta a brit versenyző, aki ezután arra is kitért, hogy meddig szeretne még a Formula-1-ben maradni.
„Sokszor mondtam már, hogy a számok nekem nem jelentenek semmit” – mondta a 35 éves pilóta. „Azt tervezem, hogy még jó sokáig itt leszek, szóval remélhetőleg megdöntöm Schumacher győzelmeinek rekordját.”